TheHungaryTime

Videón, ahogy három befőttimádó fiú teljesen kirámol egy ceglédi házat

2026-02-27 - 11:04

Az elmúlt időszakban több bejelentés érkezett a Ceglédi Rendőrkapitányságra arról, hogy ismeretlen tettesek visszatérnek egy ceglédi ingatlanhoz, és minden alkalommal értékeket visznek el. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a betörők napokig jártak a házhoz februárban. Átmásztak a kerítésen, majd a nem jól zárt épületből mindent vittek, ami csak mozdítható volt: játékkonzolt, szerszámgépeket, lézeres szintezőt, több ezer méternyi elektromos kábelt, légpuskát, valamint szeszes italokat és befőtteket is. A lopásokkal több mint három és félmilliós kárt okoztak. Még a befőtteket is elvitték A helyszíni kamerák felvételei alapján a rendőrök rövid időn belül azonosították a tolvajokat, majd a bejelentéstől számított három órán belül elfogták a 22 éves M. Csabát, a 18 éves J. Máriót és a 20 éves J. Márkot. A náluk tartott kutatások során a nyomozók megtalálták a lopott tárgyak jelentős részét, amit vissza is adtak a tulajdonosnak. A Ceglédi Rendőrkapitányság nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt folytat eljárást a szabadlábon védekező banda tagjai ellen. Korábban kakaós csigákat és 850 forintot raboltak egy gyerektől a helyi vasútállomáson.

Share this post: