Videón, ahogy a rendőrnő kiszedte az autójából a piroson áthajtó, 120-szal száguldozó sofőrt
2026-01-30 - 09:17
Szürreális jeleneteket rögzített a Békés vármegyei rendőrség egyik járművének kamerája. Egy férfi január 27-én délelőtt áthajtott a piros lámpán Békéscsaba bevárosában, miközben a szomszédos sávban egy rendőrautó várakozott – írja Facebook-bejegyzésében a Békés vármegyei rendőrség. A rendőrök megkülönböztető fény-és hangjelzéssel indultak a szabálytalankodó után, aki a Petőfi utcában meg is állt a jelzésre. Az intézkedés kezdetben problémamentes volt, a rendőrnő közölte vele: az elkövetett szabálysértésért pénzbírságot és büntetőpontokat fog kapni. Ezért nem szoktam megállni – mondta a vétkes sofőr, majd gázt adott. A rendőrnők az autós után indultak, aki közben szabálytalanul sávot váltott, átlépte a záróvonalat és helyenként közel 120 km/ órás sebességgel hajtott a belvárosban. Az Orosházi úton aztán megállásra kényszerült, mert mindegyik forgalmi sáv foglalt volt, a lámpa tilos jelzése miatt pedig álltak előtte. A szabálytalan sofőr még ekkor sem akart kiszállni az autójából, de a rendőr benyúlt a lehúzott ablakon, kinyitotta az ajtót és kitessékelte őt. A férfi még ekkor is ellenállt, sérelmezte az intézkedést, ezért megbilincselték és előállították a rendőrkapitányságra. Tetteiért a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei több szabálysértési eljárást, illetve közigazgatási eljárást is indítottak ellene, és eltiltották a járművezetéstől.