TheHungaryTime

Varsóban elrendelték a Magyarországon politikai menedékjogot kapott volt lengyel miniszter letartóztatását

2026-02-06 - 07:26

A varsói kerületi bíróság csütörtökön elrendelte Zbigniew Ziobro letartóztatását. Ő az a lengyel politikus, aki országa előző kormányában az igazságügyi miniszteri posztot töltötte be, jelenleg pedig Magyarországon tartózkodik politikai menedékjoggal. Erről a Népszava írása szerint a politikus ügyvédje, Adam Gomola számolt be az X-en, hozzátéve, hogy fellebbezést nyújtanak be a határozat ellen. A döntést egy egész napig tartó tárgyalás után hozták meg, a letartóztatási eljárást december óta már kétszer halasztották el. Ziobro ügyvédei a tárgyalás szünetében a sajtónak kifejtették: a bíróság visszautasította több védelmi indítványukat, például azt, hogy másik törvényszék foglalkozzon az üggyel a varsói kerületi bíróságon tapasztalt politikai befolyás miatt. Emellett elutasították azt a kérést is, miszerint háromtagú tanács döntsön az ügyben egy egyetlen bírónő helyett, hogy elkerüljék a nyomásgyakorlást. Zbigniew Ziobrót az előző lengyel kormány által alapított Igazságosság Alapnál felmerült állítólagos visszaélések gyanúsítottja, összesen 26 rendbeli bűncselekménnyel vádolják, amiért maximum 25 év börtönt kaphat. A csütörtöki tárgyalás előtt Piotr Wozniak ügyész újságíróknak azt nyilatkozta: ha a bíróság letartóztatást rendel el, az ügyészség körözést ad ki Ziobro ellen Lengyelországban, és európai elfogatóparancsot kezdeményez. A magyarországi politikai menedékjogról ezzel kapcsolatban megjegyezte: az előírások szerint a politikai menedékjog semmilyen módon nem gátolja az európai elfogatóparancs végrehajtását. Ziobro csütörtök délután egy lengyel televízió kérdésére színjátéknak nevezte a pert, amely során szerinte egyes bírók politikai és bűnügyi tevékenységekbe keveredtek, a jövőbeli büntetlenségükre számítva. Zbigniew Ziobro Magyarországon Ziobro ellen alapvetően sikkasztási vádak merültek fel Lengyelországban. Összesen 26 vádpontot fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy az állam által ellenőrzött Igazságosság Alap – amelyet többek között a bűncselekmények áldozatainak segítésére kellene költeni – pénzösszegeit nem megfelelően használták fel. A vádak szerint az alap pénzéből politikai ellenfeleik megfigyelésére szolgáló kémszoftvereket vásároltak, illegális pártfinanszírozást folytattak, valamint a saját klientúrájukat pénzelték. Emiatt korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel is vádolják Ziobrót. Az ő minisztersége idején lehallgatott politikusok közé tartozik a jelenlegi külügyminiszter, Radoslaw Sikorski, de Donald Tusk szerint a lánya és a felesége telefonját is meghekkelték. Az igazságszolgáltatás elől menekülve a lengyel politikus Budapestre jött, ahol a magyar kormánytól politikai menedékjogot kapott. Az év elejét Ziobro elismerte, hogy ő maga kezdeményezte a menedékjog kiutalását magának és a feleségének. Ziobro nem az egyedüli lengyel politikus, aki a Fidesszel szövetséges előző kormány tagja volt, a kormányváltást követően pedig Magyarországra menekült. A téma a lengyel társadalmat is erősen megosztja. Zbigniew Ziobro nevétől a legutóbb azért volt hangos a magyar sajtó, mert a lengyel politikus egy közösségi médiás bejegyzésben kiváló magyarsággal, gyurcsányozások közepette üzent Magyar Péternek. Kapcsolódó A körözött volt lengyel igazságügyi miniszter Magyar Péternek: Nem én vagyok a probléma, hanem az olyan emberek, mint ön és Donald Tusk Gyurcsányozással, németezéssel, Donald Tusk nevét emlegetve támadta a Tiszát a nemrég menedékjogot kapó igazságügyi miniszter.

Share this post: