TheHungaryTime

„Vérig van sértődve” – nem tartott sokáig A Nagy Ő Ginájának barátsága Kiara Lorddal

2026-02-27 - 10:34

Múlt héten még arról számolt be A Nagy Ő Antal Ginája, hogy nagyon jóban vannak Kiara Lorddal, azután is, hogy az egykori felnőttfilmes kiejtette őt a Stohl András szívéért folyatott versenyből. A vállalkozó egyenesen úgy fogalmazott: teljesen igazat ad Kiarának azért, hogy őt küldte haza a hatalom rózsájával. Hozzátette, hogy továbbra is nagyon jó barátnők, és szívesen programoznak együtt. A jelek szerint kettejük barátsága nem bizonyult tartósnak. Antal Gina nemrég a Borsnak beszélt arról, hogy az erotikus tartalomgyártó megszakította vele a kapcsolatot, méghozzá egy másik Nagy Ő-s vetélytársuk, Panna miatt, akivel Kiara Lordnak több konfliktusa is volt a forgatás alatt. Kapcsolódó Kiara Lord egy vetélytársa előtt kérdezte meg Stohl Andrást, melyikükkel feküdne le: a színész habozás nélkül válaszolt Előtte az is szóba került a vacsoraasztalnál, számít-e a méret. Hazajött Olaszországból Panna, és felkeresett minket, Kiara Lordot és engem, hogy szeretne békejobbot nyújtani. Egy-egy üveg olasz pezsgőt hozott, hogy szeretné, hogy lezárjuk azt, ami a forgatás alatt volt. Nem titok, Kiara nem fogadta el Panna közeledését, de én nyitott voltam arra, hogy közös programot csináljunk – osztotta meg a portállal Gina, aki szerint egykori barátnője nem vele beszélte meg a problémáit, hanem elhatárolódott tőle. Pletykákból értesültem, hogy mi fog hamarosan elhangzani rólam, és hogy vérig van sértődve, hogy én Panna felé nyitottam és elfogadtam a bocsánatkérését. Lemondta a velem való találkozásait Kiara, de konkrétan nem beszélt velem, hogy mi baja lenne, mit várt volna vagy mi nem tetszett neki. Én azt is meg tudnám érteni, hiszen szerintem meg lehet beszélni a dolgokat. Bántja, ami történt Azt mondja, mélyen érintette a történet. Ő beallása szerint elmondja a másiknak, ha bántja valami, az egykori felnőttfilmes azonban nem kommunikál vele. Úgy tűnik, nem kedvelt igazán, vagy végzetes hibának tartja, hogy én Panna gesztusát elfogadtam. Elképzelhető, hogy számára ez bántó volt, de ha nem beszél velem, azzal nem tudok mit kezdeni. [...] Elfogadom ezt a helyzetet, nem fogok valakiért küzdeni, aki az első adandó alkalommal, amikor lehet, letesz, mint egy kistáskát. Megteheti... Rengeteg ember leírta, hogy én miért nem látom, hogy milyen ember... Én mindig azt gondoltam, hogy előítéletesek vele az emberek, és úgy tűnik, hogy a saját káromon kellett megtanulnom, hogy igen... ő velem is tud kegyetlen lenni. A téma kapcsán hozzátette: lehetségesnek tartja, hogy Kiara Lord számára a barátságuk csak érdek volt a műsor miatt, ő azonban tényleg barátjaként tekintett az erotikus tartalomgyártóra, és nem érzi, hogy hibázott volna. Kapcsolódó A Nagy Ő Ginája elmondta, hogy alakult a kapcsolatuk Kiara Lorddal, mióta utóbbi kiejtette őt a műsorból A műsorban úgy tűnt, jó barátság alakult ki kettejük között.

Share this post: