TheHungaryTime

Végre elfelejthetik a rémálmot – kezdi megtalálni magát a 28 év után ismét vb-szereplő női kosárcsapat

2026-03-18 - 16:32

A nem éppen fejjátékáról híres Zinédine Zidane két fejesével megnyeri a vb-döntőt Franciaországnak a Ronaldo rejtélyes rosszulléte miatt a szokásosnál jóval kevésbé virgonc és összeszedett brazil válogatott ellen. Mika Häkkinen Michael Schumachert megelőzve élete első Forma-1-es világbajnoki címét szerzi, és ezzel a kontstruktőrök versenye 1991 óta először hoz McLaren-sikert (a következőre 2024-ig kellett várni). A címvédő Pete Sampras ötjátszmás csatában győzi le a horvát ászgyárost, Goran Ivanisevicet, és ezzel ötödször nyeri meg a wimbledoni teniszbajnokságot, egyszersmind tizenegyre növeli a Grand Slam-diadalai számát. A Rátgéber László által irányított magyar válogatott – amelyben olyan nevek szerepeltek, mint Ujvári Eszter, Béres Tímea, Iványi Dalma vagy Károlyi Andrea – 108-82-re kikap Japán ellen a helyosztón, és ezzel a 10. helyen zár a németoszági női kosárlabda-világbajnoságon. A fenti eseményekben közös, hogy mindegyik 1998-ban történt, és a magyar női kosárválogatott akkor járt utoljára világbajnokságon. Idén ismét Németország rendezi a tornát, és máris lehet az utazást, valamint a szállást intézni, mivel a magyar csapat 28 év szünet után újra vb-résztvevőnek mondhatja magát. Ruandán és Isztambulon át Berlinbe Völgyi Péter csapata 2024 augusztusában megnyerte a Ruandában rendezett előselejtezőt, a következő lépcsőfok pedig a mostani, hatcsapatos isztambuli torna volt, ahonnan három válogatott kvalifikálhatott a vébére. Japánt és Argentínát (utóbbit hosszabbításban) legyőzte a magyar csapat, Kanadától és a vb-részvételt már korábban kiharcoló Ausztráliától pedig kikapott, ráadásul a riválisok egymás elleni eredményei sem a szánk íze szerint alakultak, így a döntés a torna legutolsó meccsére, a házigazda törökök ellenire maradt. „Nagyon rossz szurkoló vagyok, nincsenek is kedvenc klubcsapataim, egyszerűen nem kedvelem a szurkolással járó tehetetlenséget. Amúgy is PTSD-m (poszttraumás stressz szindróma) volt a soproni olimpiai selejtező emléke miatt, mert kísértetiesen hasonló szituáció volt a mostani, mint a spanyolok elleni 2024-es meccs előtt. Akkor is egy olyan csapat ellen kellett volna nyerni, amelynek már mindegy volt, meg is volt kvázi az összekacsintás, hogy nem állunk az utatokba, 22 ponttal vezettünk, aztán a második félidőben olyan rosszul játszottunk, hogy a spanyolok nem tudtak annyi dobást elrontani, hogy ne nyerjenek. Szinte már sajnálták, hogy legyőztek minket, de egyszerűen előjött belőlük a sportember. Baromira izgultam a mostani meccs előtt, mert tudtam, hogy a törökök erősek, hogy otthon játszva nem tehetik fel a kezüket, még úgy sem, hogy nem volt őrjöngő telt ház, és sose tudni, milyen fújást kapnak a csapatok. Úgyhogy ezek szépen mind egymásra rakodtak” – osztotta meg a 24.hu-val Tőrös Balázs „Bazska”, a Sport TV szakkommentátora, hogy milyen érzésekkel várta a vb-ről döntő találkozót. Magából kikelve üvöltött a török kapitány Tőrös önmagát kissé pesszimista, félig üres a pohár típusú embernek írta le, és azt mondta, az is növelte benne a szorongást, hogy miképp a spanyolok ellen, úgy most is „elég szépen vezettünk a félidőben (52-41 volt ide), aztán az ellenfél bekezdett két triplával, és bennem volt, hogy nehogy megismétlődjön a soproni rémálom. Szerencsére nem így történt, volt csapatjátékunk, higgadtak maradtak a lányok, ha nem is játszott mindenki jól, de mindenki hasznosan tette a dolgát, és ez az egész tornára igaz volt, mert minden alapembernek voltak fontos momentumai”. Hogy a törökök nem engedték el a számukra már tét nélküli meccset, azt jól visszaadta, hogy a szövetségi kapitányuk magából kikelve üvöltött az egyik időkérésnél, és Tőrös Balázs szerint ez nem a kamerának szólt, egyszerűen vannak olyan sportkultúrák, ahol az nem fér bele, hogy egy csapat ellazázzon egy válogatott mérkőzést. Az első félidőben szerzett 52 pontról a szakértő azt mondta, európai női viszonylatban extremitásnak számít, és bár féltette a magyar csapatot, nehogy visszaessen a második félidőben, mindig volt egy jó védekezés, egy higgadt megoldás, ami a nehezebb időszakon is átsegítette. Szigetváry Zsolt / MTI Dubei Debóra (jobbra) harcol a labdáért a törökök elleni meccsen. Adódik a kérdés, miben jobb vagy miben más a mostani csapat, mint az, amelyik 2024 februárjában végül drámai körülmények között lemaradt az olimpiáról? Juhász Dorka, aki 18 pontot és 9 lepattanót átlagolt, és ezzel bekerült a torna álomcsapatába, úgy fogalmazott, hogy jobb játékosok lettek az elmúlt két évben. Óriási dolog, hogy ezt a kicsi országot végre ki tudtuk juttatni a vb-re, sok idő után. Két év telt el az olimpiai selejtező óta, ez sok idő, mindenki sokat fejlődött, ez pedig igazi csapatmunka volt. Mindenki hozzátette a magáét, bennem nem volt kétség, bíztam a csapatban, és tudtam, hogy valahogy, mindegy hány ponttal, de nyerni fogunk – mondta a csapat egyik legjobbja. A csapat jól kezelte, hogy van egy kiemelkedő játékosa Tőrös Balázs három jelentős különbséget látott, és ebből az egyik éppen Juhászhoz kapcsolódott, aki két évvel ezelőtt szinte még csak ismerkedett a válogatottal, mostanra viszont kiteljesedett, és egyértelműen fokális pontnak számít a csapaton belül. „A Sopronban szereplő egy nagybetűs csapat volt, amelyben megoszlottak a terhek, a felelősségek és a vállalások. Most nekünk, az ellenfeleknek, a nézőknek is egyértelmű volt, hogy ennek a csapatnak Juhász Dorka a legjobb játékosa, és ezt próbáltuk meg orrvérzésig előnnyé változtatni a pályán. A másik különbség, hogy a lányok ezt a helyzetet tök jól kezelték csapatszinten is. Például az a Takács-Kiss Virág, aki nem dobott igazán jól a tornán, elképesztően hasznos volt, és a gólpasszai nyolcvan százalékát a Dorkának adta. A csapat elfogadta, hogy van egy játékosa, aki kiemelkedik, de mellé ott voltak a kosarak Dubei Debórától, Lelik Réka végig nagyon jól játszott, Aho Nina pedig magához képest gólzsákként funkcionált a győztes meccseken” – magyarázta Bazska. A harmadik szignifikáns különbség szerinte az volt, hogy az igazán fontos pillanatokban jó döntéseket tudtak hozni a játékosok, higgadtak, türelmesek voltak, és a labdára sokkal jobban vigyáztak. „A spanyolok elleni meccs vége egy Benny Hill-show volt, most viszont nem voltak olyan hibák, melyek láttán az ember legszívesebben megfejelte volna a falat”. Most tudjuk elfelejteni a 2024-es elvesztett olimpiai selejtezőt – nyilatkozta a törökök elleni 89-74-es siker után Takács-Kiss Virág. Ha kedvezően alakultak volna az eredmények magyar szempontból, akkor már az utolsó meccs előtt vb-résztvevőnek mondhatta volna magát a csapat, de Tőrös Balázs amondó, ennek így kellett lennie, hogy önerőből csinálja meg a válogatott azt, amiért ment. A női válogatott kerete: Aho Nina (DVTK), Dombai Réka (Szekszárd), Dubei Debóra (Győr), Dúl Panka (Pécs), Josepovits Kinga (Pécs), Juhász Dorka (Galatasaray, Törökország), Lelik Réka (DVTK), Takács-Kiss Virág (Salamanca, Spanyolország), Toman Petra (DVTK), Török Ágnes (Pécs), Yvonne Turner (Nesibe Aydin, Törökország), Varga Alíz (Pécs) Ha már honosítunk, akkor legyen meccset eldöntő játékos „Ezzel a győzelemmel most lekerülhetett egy béklyó a csapatról, amelyben még mindig van potenciál. A törökök ellen őrült jó tempót diktáltunk, nem láttam eddig olyat, hogy 40 percig ilyen tempósan menjen a válogatott, és folyamatosan megpróbáljon rendezetlen védelem ellen támadni. Felállt védelem ellen már nem mindig voltunk olyan meggyőzőek, néha az az ember érzése, hogy túlzottan belesimulnak a játékosok a rendszerbe, és ha meghívnak egy figurát, azt végig is kell vinni, pedig némi improvizációval vagy kreativitással már korábban is lehet találni dobóhelyzetet. Úgyhogy ebben van még fejlődési lehetőség, és talán elsőre durván hangzik, de Juhász Dorka is tud még ennél is jobb lenni. Az első meccsen, a japánok ellen közel 70 százalékkal dobott mezőnyből, utána viszont már nem volt extra a hatékonysága, és úgy érzem, még mindig probléma, hogy sokszor nem jól vagy nem a megfelelő szögekből játsszuk meg”. Tőrös bedobott egy vitaindító felvetést, mégpedig a honosított Yvonne Turnerrel kapcsolatban, aki szerinte a japánok ellen 17 pontjával kulcsember volt, és a törökök ellen is voltak fontos kosarai, „de ha már honosítunk, akkor az legyen már egy olyan játékos, aki a különbséget jelenti a két csapat között a meccseken, mint amilyen a törököknél Kennedy Burke, aki bekerült a torna álomcsapatába is. Turner 38 évesen már nem ez a kategória, ha már honosításra adjuk a fejünket, az ne olyan kosaras legyen, akit egy magyar játékos ki tudna váltani. Bazska szerint a honosítás témakörében is lehet még potenciál a szeptemberi vébéig, és egyes, kettes vagy hármas poszton elférne a keretben egy mobilisabb, kintről jó dobó spíler. Lesz-e több légiós a magyar válogatottban? Felvetettük a szakkommentátornak, hogy nem hatna-e pozitívan a válogatottra, ha a tizenkettes keretből nem csak hárman játszanának külföldön. Tőrös azt felelte, idehaza európai szinten jól lehet keresni, és azt nem lehet elvitatni, hogy az élcsapatokban minőségi munka zajlik, még ha nem is érték meg a márciust a nemzetközi kupasorozatokban szereplő klubok. „Jobb minőségű a női NB I, mint a férfi bajnokság, de lehetné a mostaninál is sokoldalúbb, mert az jót tenne a válogatottnak is. Azt se felejtsük el, hogy a legtöbb csapatba húzóembernek viszik a légiósokat, külföldön is, nálunk is. Ahhoz nagyon kiemelkedőnek kell lennie valakinek a magyar bajnokságban, hogy felfigyeljenek rá a külföldi csapatok, amelyek inkább a WNBA-ben néznek körül, ha légióst akarnak igazolni”. Szigetváry Zsolt / MTI Takács-Kiss Virág a spanyol Salamanca játékosa. Amikor arra kértük a Sport TV szakkommentátorát, hogy árulja el, mi az a szó, ami a magyar válogatottról eszébe jut, egy filmcímmel állt elő: Az ébredő Erő. Mert a csapat szerinte kezdi felfedezni saját erősségeit, értékeit, valamint azt is, hogy mit tud a korábban Amerikában és Olaszországban is játszó, jelenleg a Galatasaraynál légióskodó Juhász. „Azt kell ebben meglátnia mindenkinek, hogy ha ilyen nagy figyelem összpontosul Dorkára, az azt jelenti, hogy a többi játékosra ennél jóval. Amiből egy ügyes kosaras nagyon sokat tud profitálni. A csapat most kezdi el felmérni, hogy mennyire jó is tud lenni, ha mindenki a saját tudásának megfelelően és a rendszereket betartva játszik”. Áprilisban derülnek ki az ellenfelek Bár már kialakult a vb 16-os mezőnye, a sorsolást majd csak április 21-én tartják, így még nem tudni, mely csapatokkal találkozik majd a magyar válogatott. Ettől persze még lehet célokat kitűzni, és szabad álmodozni is. Ők lesznek ott a vébén: MAGYARORSZÁG, Németország (házigazda), Belgium, Egyesült Államok, Ausztrália, Nigéria, Franciaország, Spanyolország, Olaszország, Kína, Dél-Korea, Mali, Csehország, Törökország, Japán, Puerto Rico. „Részemről a minimális elvárás az, hogy ne kerüljünk megalázó szituba, ne mossa fel velünk senki a parkettát. A következő szint az, hogy minden meccsről el lehessen majd mondani, hogy a csapat akaratban és koncentrációban is ott volt, és megtett mindent, amit tudott. És nagyon szeretném, ha győzelemmel, sikerélménnyel térne haza a válogatott. Persze ez sorsolásfüggő is, de remélem, hogy ennek lesz is realitása – osztotta meg a várakozásait Tőrös Balázs. Hozzátéve, bár idehaza azt tapasztalja, hogy klubszinten nagy a széthúzás a szurkolók között, reméli, a vébén sikerül egységesen beállni a csapat mögé, mert az esemény maga is különleges, és a lányok is megérdemlik.

Share this post: