TheHungaryTime

Trump: Én soha nem jártam az Epstein-szigeten, de a korrupt demokraták igen

2026-02-02 - 20:26

A múlt hét második felében Epstein-akták millióit hozta nyilvánosságra az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma, aminek köszönhetően ismét ez az ügy került az érdeklődés középpontjába Amerikában – Donald Trump legnagyobb bánatára, akit jó ideje illetnek azokkal a vádakkal, hogy nyakig benne lehet a dologban. A vele kapcsolatos találgatások annyiban biztosan nem alaptalanok, hogy több felvételen megörökítették az amerikai elnököt a szexuális bűncselekménysorozat kulcsfigurájának, a 2019-ben börtönben meghalt Jeffrey Epstein társaságában, ahogy például a fenti képen is. Trump következetesen tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, most a saját közösségi oldalán, a Truth Social felületén egy külön bejegyzést is szentelt a dolognak. Nemcsak, hogy nem voltam baráti viszonyban Jeffrey Epsteinnel, de a Igazságügyi Minisztérium által nemrég nyilvánosságra hozott információk alapján Epstein és egy Michael Wolff nevű, hazug »író« összeesküdtek, hogy kárt okozzanak nekem és/vagy elnökségemnek. Ennyit a radikális baloldal reményeiről. Közül néhányat be is fogok perelni. Továbbá, ellentétben sok más emberrel, akik dumálnak, én soha nem jártam a fertőzött Epstein-szigeten, de szinte az összes korrupt demokrata és adományozóik igen – írta az elnök hétfő este. Michael Wolff azzal húzta ki a gyufát, hogy könyvet írt róla, nem túl hízelgőt. Trump és az Epstein-akták 2000-ben Epsteint, a bűntársát, Ghislaine Maxwellt és András (már nem herceget) együtt látták Trump floridai Mar-a-Lago klubjában – de ez még nem bizonyított semmit. Az igazi találgatások akkor indultak be, amikor 2025-ben az Epstein‐ügy politikai viharrá szélesedett az Egyesült Államokban, és Pam Bondi igazságügyi miniszter félreérthető kijelentései után Elon Musk kezdett el – bizonyíték nélkül – beszélni arról, hogy Trump neve szerepel az iratokban. A Times összesítése szerint – szúrta ki a 444 – 5300 dokumentumban, összesen közel 38 ezer alkalommal bukkan fel Trump neve, illetve az elnök feleségére, a Mar-a-Lagóra vagy más Trumppal kapcsolatos elemre való utalás. Ezek túlnyomó többsége azonban nem közvetlen bizonyíték. Mi derült ki a legfrissebb aktákból? Mindenek előtt az, hogy Robert Fico tanácsadója, Miroslav Lajcák volt szlovák külügyminiszter számtalan levelet váltott Epsteinnel, ő maga bele is bukott a botrányba. Felbukkant az iratok között egy budapesti, Király utcai lakás is, amelynek tulajdonosa máris megszólalt az ügyben. Megjelent a levelezések között Orbán Viktor neve is, ahogy Barabási Albert László világhírű magyar hálózatkutatóé is. Továbbá ott szerepel az iratokban, hogy az Epsteinhez köthető üzenetváltások során Palvin Barbara és Mihalik Enikő is szóba került. Utóbbiról meglehetősen modortalanul nyilatkoztak. Kapcsolódó Ezt kell tudni az Epstein‐botrányról: hat pontban idézzük fel a világ egyik legsúlyosabb szexuális visszaélés-sorozatát Összegyűjtöttük a lassan negyedszázados botránykrónika legfőbb mozzanatait.

Share this post: