Trump: Hosszúra is nyújthatom vagy két-három nap alatt is véget vethetek az egésznek
2026-02-28 - 21:15
„Hosszúra is nyújthatom, és átvehetem az egész dolgot, vagy két-három nap alatt is véget vethetek az egésznek, és azt mondhatom az irániaknak: »Néhány év múlva újra találkozunk, ha újraindítjátok [a nukleáris programotokat]«” – nyilatkozta az Axiosnak Donald Trump amerikai elnök, aki először szólalt meg azóta, hogy hivatalosan is bejelentette az iráni akció megkezdését. Mindenesetre több évbe fog telni, mire felépülnek ebből a támadásból – jósolta. Trump két fő okot említett a támadások megindítására: az első az volt, hogy a héten kudarcba fulladtak a tárgyalások. „Az irániak közel kerültek a megállapodáshoz, majd visszavonultak – közel kerültek, majd visszavonultak. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy valójában nem akarnak megállapodást” – mondta. A másik ok az elnök szerint Irán elmúlt évtizedekben tanúsított viselkedése volt. Trump elmondta, hogy miközben pénteken megírta a támadást bejelentő beszédét, megkérte csapatát, hogy állítsák össze az elmúlt 25 év összes Iránhoz kapcsolódó támadását világszerte. Láttam, hogy minden hónapban valami rosszat tettek, felrobbantottak valamit vagy megöltek valakit – mondta az Axiosnak.