Trautmann Balázs: Ha elfogyna a nyugati segítség, akár puszta kézzel is harcolnának az ukránok

2026-03-28 - 06:11

A magyar kormány Ukrajna-ellenes kampánya egyre nagyobb hatással van a kormányközeli közvéleményre. Érzik-e ennek hatását a mindennapokban? A hatóságok akadályozzák-e, nehezítik-e a munkájukat, amikor segítséget visznek Ukrajnába? Szerencsére nem. Ennek vélhetően az a legfontosabb oka, hogy mi a kezdetektől, a legelső naptól kezdve nem politizáltunk sem Magyarországon, sem Ukrajnában, tehát Sárkányellátóként nem folyunk be sem a bel-, sem a külpolitikába. Nagyon szeretnénk ezt a dolgot a politikai spektrumon kívülre helyezni. Tudom, hogy nem lehet. Nem vagyok hülye. Mi egy politikai térben mozgunk. De nem kívánunk aktív szereplők lenni, segíteni akarunk. Ebből kifolyólag eddig minket azért békén hagytak, semmiféle hatósági vizsgálat vagy atrocitás nem ért minket. A határon a NAV-val egyeztetett üzemmódban tudunk gond nélkül jönni-menni. Ennek az egyik következménye, hogy vastag papírréteggel szoktam megérkezni a határhoz, hiszen előre egyeztetjük a szállítmányt az adóhatóság illetékes osztályával: mikor, melyik határállomáson, melyik személy, milyen rendszámú autóval és mit fog kivinni. Ők ezt átnézik, rendben találják, leküldik a határállomásra, és akkor át tudunk menni. Tehát ilyen jellegű probléma nincs. És a hétköznapi emberek részéről? Magánszemélyek részéről sem volt eddig igazából komoly atrocitás, sőt, én személy szerint még egy beszólást sem kaptam. A kocsit nem bántják, pedig ott áll a ház előtt felmatricázva ukrán zászlóval, magyar zászlóval, a Sárkányellátó felirat magyarul, ukránul – eléggé feltűnő a járgány, és eléggé kint van az út szélén, de semmi probléma nem volt még vele. Sőt, akadt, aki a környékemen járva látta, hogy itt van a Sárkányellátó, és hozott adományt. Tehát még reklámértékkel is bír a dolog. Az ukrán hatóságokkal sem volt eddig soha semmi problémánk. Egyszer állítottak félre a határon egy félórás beszélgetésre két öltönyös úriemberrel. Megnézték a papírjainkat, megnézték a szállítmányt, mindent rendben találtak, majd fölhívták azt a katonai alakulatot, amelyhez éppen vittük a cuccokat. Ők igazoltak minket, illetve szóltak, hogy örülnének, ha sietnénk, mert ők már Ungváron a Shtefanyo cukrászdában ülnek, és ki fog hűlni a kávé, akkor pedig morcosak lennének. Mi 2023 januárja óta járunk ki, és ez pont idén februárban vagy januárban történt, tehát három év alatt egyetlen egy esetben kértek minket egy beszélgetésre. A magyarországi Ukrajna-ellenes kampánynak van-e érezhető hatása odaát akár a Sárkányellátóra, akár a kárpátaljai magyarokra nézve? Velünk szemben szerencsére nincs. Nekünk Kárpátalján nagyon jó hírünk van, amit három év alatt építettünk fel. Ráadásul az alapítványunk emblémája a 68-as kárpátaljai sárkány, a Zakarpatszkij Sárkáni, ez az Ungvár központú területvédelmi zászlóalj, ezt mindenki ismeri. Ez van kint a kocsi elején. És amikor közeledünk az ellenőrzőpont felé, akkor már látják, hogy az valami katonás csávó, tehát hiába magyar rendszámú az autó, ez egy haver, így nincs probléma. Persze van hatása a kormányzati kampánynak, mert az utóbbi hetekben megváltozott a hangulat. Egy-két hete voltunk kint Ungváron, egy adománycsomagot vittünk ki, és jött velünk két magyar újságíró – operatőr és szerkesztő – a munkánkról forgatni. Szerettek volna Ungváron a Kossuth téren interjúkat csinálni. Tolmács segítségük volt, egy helyi magyar származású katonahölgy. De senki nem volt hajlandó szóba állni a magyar forgatócsoporttal, még a tolmács ismerősei sem. Aztán, ahogy Vörös Szabolcs újságíró kollégánk is mondta valamelyik podcastjában: most volt februárban az első olyan esete négy év alatt, amikor azt mondták neki, hogy „magyar vagy, nem fotózhatsz.” Szóval vannak következményei azért a dolognak, nő a feszültség. Szajki Bálint / 24.hu A kilencvenmilliárd eurós, Ukrajnának szánt hitel megvétózása hogyan hatott? Az elég nagyot futott Ukrajnában. Mi is megkaptuk. És a pénzszállítós botrány is. Pont azon a napon mentünk ki Ukrajnába. Érthető módon nem nagyon olvasgattam vezetés közben a híreket, de amikor megérkeztünk Ungvárra, a katona haverokhoz, azzal fogadtak, hogy „hol a pénz, hol az arany?” Csak néztem, hogy miről beszélnek. Utána mutatták az ukrán híroldalt, hogy miközben én Budapest és Ungvár között M3-ason haladtam, addig itt az előző este milyen balhék voltak. Szóval utolérnek minket a dolgok, látjuk azt, hogyan változik a hangulat. De egyelőre még azt tudom mondani, hogy minket tényleg hagynak dolgozni. Az teljesen természetes, hogyha Kelet-Ukrajnába megyünk, főleg a front környékére – Harkivba, Hluhivba –, akkor van velünk egy ukrán nyelvű dokumentum a budapesti ukrán nagykövetségtől, amiben leírják, hogy kik vagyunk, mert egy magyar rendszámú autóval azért futhatunk bele ellenőrzésbe. És ilyenkor semmi gond nincsen, félreállunk szépen, odaadjuk a dokumentumokat, a vámpapírokat, a deklarációt, a befogadó nyilatkozatot, az ukrán nagykövetség levelét, elolvassák, megnézik, tíz perc múlva mehetünk tovább. Érthetően éberek. Velünk szemben még soha nem történt atrocitás, nem pikkelnek ránk, hogy „köcsög magyarok, most akkor megszívatunk titeket.” Ilyen még nem fordult elő. Sokat jár a front környékén, sok katonát ismer? Igen. Milyen ott a hangulat, hogy bírják a gyűrődést? Fáradtak, nagyon fáradtak, nagyon furcsa ezt mondani, de meg lehet szokni a háborút, bele lehet fásulni a háborúba. Kitartanak. Szó sincs semmiféle összeomlásról, amit főleg tavaly november-december környékén vizionált sok elemző, hogy most aztán vége van az ukrán frontnak, mint a botnak. Egyfajta anyagháború folyik, arra törekednek az általunk támogatott ukrán alakulatok is, illetve a velük kapcsolatot tartó katonáknak az alakulatai is, hogy minél nagyobb veszteséget okozzanak minden kisebb területveszteséggel. Bár pont most jelentették be az ukránok, hogy 400 négyzetkilométernyi területet felszabadítottak Zaporizsja környékén, de hurráoptimizmus nincs. Olyanra legutóbb 2022 őszén, Herszon felszabadításakor volt példa: akkor azt éreztük, hogy megfordul a kocka. Most erről szó sincsen. Nem mondanám azt, hogy nagyon boldogok, de hát, ez egy honvédő háború, nem kérdés. Szajki Bálint / 24.hu Hogy érzi, meddig bírhatják? Még sokáig. Attól függ, hogy milyen támogatást kapnak, és hány katonát tudnak megőrizni, mert ott is – ahogy Izraelben is – a harcra fogható a katona a legkevesebb, ezért próbálnak technológiával harcolni. Minden hadsereg akkor omlott össze, amikor mögötte összeomlott a hátország – így volt ez az első világháborúban is. Itt nagyon erős a társadalmi ellenállás, az ukrán nemzettudat, amit tulajdonképpen az orosz invázió hívott létre. Én sem tapasztalok mást a hivatalos találkozókon vagy az esti sörözések alkalmával. Mindenki szeretné, hogy vége legyen, de nem mindenáron. Meg kell maradnia az ukrán államnak, ez nagyon-nagyon benne van a fejekben. Bíznak a győzelemben? Mit nevezünk győzelemnek? Ez egy fogas kérdés. Ők mit értenek győzelmen? Többféle győzelmi definíció van. Amit mi tapasztalunk, és, amit mi hallottunk kint – például különböző konferenciákon –, hogy a 2014 előtti határok visszaállítását nem tartják már valószínűnek. Viszont, ha kisebb területen is, de megmarad Ukrajna, működő, fejlődőképes állammal, amely számára elérhető lesz az EU-s tagság, akkor azt győzelemként fogadnák el. De ezt majd nagypolitika dönti el, hogy miként csomagolja, mit fogad el, mit nem fogad el, lesz-e tűzszünet, ha lesz, akkor milyen feltételekkel. Mennyire lát rá arra, hogy az anyagháborút melyik fél bírhatja jobban? Jó kérdés. Oroszország háttere alapvetően más, mint Ukrajnáé. Oroszország sokkal nagyobb ország. És ott van mellette Kína is, ami egy óriási erőforrást jelent. Ott volt sokáig Irán is, hiszen az összes orosz drón iráni segítséggel készült el. Ukrajna nagyon erősen rászorul a nyugat-európai és mellette az amerikai támogatásra. Az ukránok helyzetét nehezíti, hogy Nyugat-Európában és Amerikában meglehetősen turbulensek mostanában a politikai viszonyok – megpróbálnak ehhez alkalmazkodni, igyekeznek folyamatosan fejleszteni a saját hadiiparukat. Ukrajna ma már egyértelműen drónnagyhatalom, egészen elképesztő cuccokat szoktak nekünk is mutogatni, ami nem jut ki a sajtóba. Tehát ki fognak tartani. Még azok után is, ha netán leállna a nyugati segítség. Akkor puszta kézzel meg Kalasnyikovokkal, gépkarabélyokkal fognak harcolni. Nem tennék le a fegyvert? Én ennek nem látom a jeleit. Az, hogy szarabb lesz nekik, ha nincs nyugati támogatás, és eredményesebbek lesznek az orosz légitámadások, az előre látható, de azt, hogy befejeznék, hogy megadják magukat, azt nem látom. Szajki Bálint / 24.hu Ennyire nem bíznak az oroszokban a béke- vagy tűzszüneti megállapodással kapcsolatosan? Semennyire sem. Nemrég voltam egy ukrajnai workshopon, és ott kristálytisztán kirajzolódott, hogy a szerződésekben, papírokban, egyezményekben senki nem bízik. Tehát, amit Oroszország aláír, az pontosan annyit ér, mint az a papír, amire oda van írva. Bármilyen ilyen jellegű egyezménynek akkor van valódi ereje, ha ott van 50–80 ezer nyugati katona békefenntartóként – talpig fegyverben, harckocsikkal, vadászgéppekkel, légelhárítással, ágyúkkal, mindennel. Nem Kárpátalján, hanem a fronton, a pufferzónák szélén szépen felsorakozva. De miért hinnének az oroszoknak? Van egy csomó nemzetközi szerződés, amelyeket az orosz hadsereg és az orosz politikai vezetés gondolkodás nélkül felrúgott, és fel fog rúgni a következő alkalommal is. Én még nem találkoztam olyan emberrel Ukrajnában, aki bízik a hosszú távú tűzszünetben. Néhány évre szóló fegyvernyugvást lehetségesnek tartanak, sőt nagyon is szeretnének, ami alatt fel kell készíteniük az ukrán hadsereget a következő fordulóra, hogy egy hiteles, elrettentő erőt képviseljen. Ezen fognak majd dolgozni. Azt ugyanis, hogy itt tartós béke lesz, senki sem hiszi el Ukrajnában. Ha lesz is tűzszünet és békemegállapodás, a mi munkánkat ez nem fogja befolyásolni, mert mi dolgozunk a tűzszünet után is, rengeteg munka lesz ugyanis. Ön miért kezdte el annak idején ezt a munkát? Akkor még jó ötletnek tűnt. Mi volt a motivációja? 13 évig dolgoztam katonai újságíróként a Magyar Honvédség mellett. 2022. február 24-én hajnalban támadták meg az orosz csapatok Ukrajnát, én aznap reggel kinyitottam a laptopot, leraktam a kávét, és a következő kilenc órában az a kávé ott maradt a laptop mellett, mert arra nem volt időm, hogy belekortyoljak, mert nem hittem el, amit látok. Katonai újságíróként folyamatosan, napi sok-sok órát foglalkoztam az ukrán háborúval, de októberben felmondtam. Ezután találkoztam Sandor Fegyir október 23-i lyukas zászlós videójával, amit egy oroszoktól visszafoglalt faluban készítettek Harkiv megyében. Itt kezdődött a történetünk. Oláh Mihály barátom írt Fegyirnek Messengeren, hogy „magyarok vagyunk, segítünk, mit csináljunk, mit segítsünk?” Fegyir erre annyit válaszolt, hogy „töltőt”, mert online nem olyan bőbeszédű kommunikátor. Misi erre azt hitte, hogy falba dugós töltő, gondolta, lemegy, vesz 20 darab USB-C-s töltőt a kínainál, és akkor ezzel meg van nyerve az ukrán háború. Fegyir öt perc múlva küldött egy linket, ami egy 8,5 kilós, 350 ezer forintos Ecoflow töltőállomásra mutatott, és írta, hogy három darab kellene nekik, de ha egy van, az is jó. Bedobtuk a hadrendvédelemmel, katonapolitikával foglalkozó zárt Facebook-csoportunkba, hogy ez a kérés jött. Mindenki a másikra várt, hogy megszervezze a dolgot, én egy hetes tökölődés után meguntam, és megírtam: ismertek engem, holnap nyitok egy számlát, és, aki tényleg akar segíteni, az küldjön pénzt. Ha összejön, megvesszük. 28 óra alatt megvolt az egymillió forint. Megírtam, hogy megvan a pénz, ne küldjetek többet, de folyamatosan pittyegett a telefonom, mert csak küldték tovább a pénzt. Rájöttünk arra, hogy igenis van segítőkészség, amit be lehet csatornázni, csak meg kell oldani a logisztikát. 2024 áprilisától már alapítványi formában működünk, ami kockázatos lépés volt, de bejött. Továbbra is elhiszik nekünk, hogy nem lopunk, fénykép, videó készül mindenről, beszámolunk róla, és, miután kiment a csomag, elszámolok, de úgy, hogy nemcsak összeírom, hogy mit vittünk ki, mennyiért, hanem be is szkennelem erre a számlákat. Lehet ellenőrizni. Volt, hogy elcsesztem 10 ezer forinttal az összeadást. Öt percen belül jött a helyesbítés, hogy itt valami nem jó. Megköszöntem, megkerestem, hogy hol rontottam el és kijavítottam, mert mi sem vagyunk tévedhetetlenek. Ez a fajta elszámoltathatóság az alapja annak, hogy átlépték a 600 millió forintot a 2022 novembere óta pénzben érkező adományok. A tárgyi adományokat meg már össze sem tudom számolni, szerintem az alaphangon még százmillió lehetett. Hány adományozó dobta össze ezt? Több tízezer. Bőven 1500–2000, adományként érkező átutalás szokott egy hónapban beérkezni. Vannak időnként akciók, amikor kiírunk egy dologra egy kérést, autóra, nagy szállítmányra, hogy elfogyott a pénzünk, akkor jönnek olyanok, akik csak egyszer-egyszer adományoznak. De nagyon sok állandó támogatónk van, akik minden hónapban utalnak. Állami szervek, állami cégek is akadnak köztük? Nem. Magáncégek vannak, de általában titokban küldenek pénzt, nem szeretnének nyilvánosságot. Egyedül a konténereket gyártó Continest Zrt. állt mögénk teljesen nyíltan, ők fürdőkonténereket gyártanak a katonáknak. Szajki Bálint / 24.hu És hogyan találják meg önöket a kérések az ukrán fél részéről? Nagyon könnyen. Ismernek minket. Egy zászlóaljjal kezdtünk, ez a 101. önálló területvédelmi dandár 68. önálló területvédelmi zászlóalja, amit Zakarpatzkij Sarkani, azaz Kárpátalja Sárkányoknak hívnak. Ott voltak a magyar katonák? Vannak a mai napig is. Sandor Fegyir nagykövet úr is ott kezdte mint önkéntes, oda vonult be. Ez az Ungvár központú területvédelmi zászlóalj. És elkezdett terjedni a hírünk. „Honnan van nektek drótotok? Honnan az istenben vannak ecoflow-töltőitek? Honnan van téli zoknitok?” – kapták sorra a kérdéseket. És jöttek a szomszédos alakulatok, és onnan is jöttek a kérések Messengeren, Signalon, Viberen, Whatsappon. Mi úgy tudunk egy nálunk jelentkező katonai alakulattal vagy bármilyen más szervezettel – kórházzal, könyvtárral, bárkivel – együttműködni, hogy fölveszik velünk a kapcsolatot, megkérjük, hogy küldjenek pecsétes, ügyiratszámos levelet, hogy mit szeretnének pontosan. Ezt elküldjük Ungvárra a velünk együtt dolgozó alapítványnak, hogy nézzenek utána. Ha minden rendben van, akkor elkezdjük szervezni a dolgot. És amikor kapnak egy adományt, ők ezt papíron átveszik az utolsó darabig. Tehát nálunk minden dokumentálva van a kéréstől egészen a kórházba vagy a frontra kiszállított eszközig. Nagyon ügyelünk erre, mert enélkül nem tartható fenn az elszámoltathatóság, az átláthatóság. Futottunk bele kérdőjeles helyzetekbe, de hála Istennek az eddigi néhány ilyen eset megállt még a szállítás előtt. Voltak simliskedések? Voltak próbálkozások. Ez Kelet-Európa. Mi mindent nagyon szigorúan ellenőrzünk, és ezt elfogadták az ukrán partnerek, bár az elején volt hörgés, csörgés, csattogás. A mi együttműködésünk alapja a bizalom, az igazoltatás, az ellenőrzés, a papírmunka. Végül megértette mindenki, és működik. Mi volt a legfurább kérés, amit kaptak? A fűszerek meg a chilikrém, talán a kézműves chili. A katonák imádják az ízeket. Kint a fronton azért jó kajájuk van, mivel normálisan működik a hadtáp, de nem túl fűszeresen főznek. Amikor a Haragos Pistát fél centi vastagon kenik a kenyérre, hogy legyen valami íze, de még ez is kevés volt csípősségben, akkor jönnek jól az olyan támogatóink, akik extraerős kézműves chilikrémeket készítenek. Ezek az élénk erős, csípős dolgok nagyon fontosak a harctéren. Pszichológiailag az, hogyha valami extra dolgot kapsz a fronton, az felpörget. Hogy nemcsak, hogy élsz, hanem van valami újdonság, van valami extra az életedben. De említhetném a hegymászó zoknit, amit Pozsonyban vettünk, és kifejezetten a Himalája-expedíciókra volt kitalálva: vizesen is melegít, és ez télen, például lövészárokban létfontosságú. Ha megfagy a lövész katona lába, akkor vége van. Laikus kérdés, de miért nem tudja ezeket az ukrán állam biztosítani a katonáknak? Amiért a Magyar Honvédség sem tud a mai napig egy egységes normális málhamellényt biztosítani. A logisztika soha nem tudja utolérni az igényeket, még az amerikai hadseregben sem. Ráadásul az ukrán hadsereg logisztikája kevésbé volt szofisztikált, mint például az amerikai hadseregé, és folyamatosan lesznek is hiányosságok, például a harci veszteségek révén. Előfordult, hogy kivittük az Ecoflow-töltőket az egyik alakulatnak, és két hét múlva jött a kérés, hogy kaptak egy tüzérségi támadást, mindenük odavan, mit tudunk küldeni? Ez egy anyagháború, itt azért elég gyorsan döglenek meg a dolgok. Kiviszünk egy autót, lehet, hogy egy hét múlva ki fogják lőni, lehet, hogy fél évig működik. Senki nem tudja megmondani. Heti szinten jár ki Ukrajnába. Volt már veszélyben? Folyamatosan az ukrán utakon. Én nem a fronton félek, oda nem megyünk ki, bár ezekben a hetekben Hluhivba viszünk adományokat a helyi kórháznak, ami 8 kilométernyire van a fronttól, de ilyen közel azért ritkán megyünk. Annál inkább tartok az éjszakai vezetéstől Ukrajnában. Nemrég kapott egy ukrán állami kitüntetést, a borostyánszívet. Az igazi meglepetés volt, de persze valójában nem én kaptam, hanem a minket támogató több tízezer magyar ember. Nekem kellett bemenni az ukrán külügyminisztériumba átvenni a kitüntetést, de akkora hó esett le Ukrajnában január 8-án, hogy Ungvárról Kijevbe a 800 kilométeres utat húsz óra alatt tettünk meg, így lekéstük az átadást. Ezért másnap reggel a miniszter úr a napirendjét átszervezte, és lett tíz perce találkozni velem. Azért akart velem Andrij Szibiha személyesen találkozni, hogy elmondja: köszöni szépen a magyar népnek, hogy rajtunk keresztül támogatják Ukrajnát. Szajki Bálint / 24.hu Tehát nincs harag? Abszolút nem volt harag. Az oroszok nem találták meg a Sárkányellátót valamilyen formában? Egészen biztos vagyok benne, hogy a megfelelő orosz szervezeteknél megvan az aktánk mindannyiunknak. Nekik biztos, hogy megvannak az infóink rólunk, de miután mi picik vagyunk, és egyre több a civil projektünk, nem rajtunk fog múlni az ukrán győzelem vagy vereség, ezt azért lássuk be.