Átment a nemi teszten, a nők között bokszolhat Helif sorstársa
2026-03-21 - 13:31
A 30 éves Lin Jü-ting is aranyérmet nyert a párizsi olimpián, de ő nem került annyira a figyelem középpontjába, mint az algériai Iman Helif. A tajvanit, Helifhez hasonlóan, szintén kizárták a 2023-as világbajnokságról azzal az indokkal, hogy „nem felelt meg a női versenyen való részvételre vonatkozó feltételeknek”, írja a BBC. A World Boxing a párizsi olimpia botrányai után tette kötelezővé a nemi vizsgálatot a női versenyzőknek. Lin Jü-ting a szabály bevezetése óta számos versenyt kihagyott, de a szervezet most közölte, hogy mostantól indulhat a női eseményeken. Az engedély kiadása egy fellebbezés eredménye. A World Boxing ugyanis lehetőséget ad azoknak, akiknél a teszt kimutatja a férfiassággal összefüggő SRY gén jelenlétét (amely normál esetben az Y-kromoszómán helyezkedik el, de egy hiba folytán az X-kromoszómára is kerülhet), hogy fellebbezést nyújtsanak be, amit a tajvani szövetség meg is tett egy sor orvosi dokumentumot adtak át a WB-nek. A World Boxing Orvosi Bizottsága megvizsgálta és értékelte a benyújtott orvosi dokumentációt, és megállapította, hogy a bokszoló nőnek minősül, és jogosult a női kategóriában versenyezni – áll a szervezet közleményében, Lint pedig már már regisztrálták is a közelgő Ázsiai Bajnokságra, amely március 29. és április 10. között lesz Mongóliában. Helif az év elején kijelentette, hogy ő is hajlandó lenne alávetni magát a nemi vizsgálatnak, ha ez lehetővé teszi számára, hogy megvédje címét a 2028-as Los Angeles-i olimpiai játékokon. Kapcsolódó Iman Helif a nemi vizsgálatról: Nem rejtegetek semmit Az algériai bokszoló egy interjúban beszélt arról, hogy hormonkezelésen esett át a párizsi olimpia előtt.