Találtunk egy sötét fejezetet a magát lábon lövő jelöltet váltó fideszes életrajzában
2026-02-27 - 05:14
Hosszas hezitálás után február 14-én jelentette be Kovács Ferenc, a szabolcsi 1-es választókerület Fidesz-elnöke, Nyíregyháza polgármestere, hogy Halkóné Rudolf Évát indítják a vadászbalesetet szenvedett Polgári András helyett az április 12-ei országgyűlési választáson. A körzetben karácsony után másfél hónapig állt a kormányoldal kampánya, és közben teljes volt a hírzárlat a magát lábon lövő, súlyos sérüléssel küzdő Polgári körül. Forrásaink szerint a szokatlan leállás oka az volt, hogy nem találtak megfelelő embert arra, hogy elindítsák a Tisza Párt népszerű képviselőjelöltjével, Gajdos Lászlóval, a Nyíregyházi Állatpark igazgatójával szemben. Helyben úgy tudják, Kapu Tibornál is próbálkoztak, de az űrhajós nemet mondott a felkérésre. A választás végül Halkónéra, a Fidesz nyíregyházi szervezetének elnökére esett. A jelöltcseréről szóló közleményben Kovács Ferenc bemutatta Halkóné politikai múltját: 2010 óta tagja a városi közgyűlésnek, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, négy éven át volt a Nyíregyházi Egyetem kancellárja, és a nevéhez köthető az intézmény modellváltása is. Az azonban kimaradt az új jelöltől felvázolt életrajzból, hogy egy évvel a politikai indulása után törés következett be a karrierjében. A Fidesz ugyanis a 2010-es önkormányzati választás után az újonc Halkónét tette Kovács mellé alpolgármesternek, ő azonban egy évvel később, 2011-ben lemondott a posztról. Az akkori indoklás szerint családi okok álltak a háttérben. A sejthetően valódi motivációt évekkel később a Népszabadság írta meg. A lapnak a 2014-es önkormányzati választás előtt az akkor az Összefogás Megyénkért Egyesület színeiben politizáló Helmeczy László beszélt arról, hogy a térség kormánypárti jelöltjei között több olyan is akad, aki maga vagy a családja révén érintett folyamatban lévő büntetőügyekben. Helmeczy szerint az egyik ilyen Halkóné volt, miután a férjével közös cégük Tiszaújvárosban több embert megkárosított. Az ECCOÉP Kft. lakások építésére kötött szerződéseket, ám egy idő után úgy vették át a megrendelőktől az előlegeket, hogy a tulajdonosok tudták, felszámolás indult a cég ellen, ezért nem fogják tudni teljesíteni a vállalásokat. A cég vezetőjét, Halkó Zoltánt első fokon több rendbeli csalás bűntette miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték – írta a Népszabadság Helmeczy állításaira támaszkodva. Az ECCOÉP Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Halkóék családi vállalkozása volt. Halkóné nemrégiben elhunyt férje töltötte be az ügyvezetői posztot, de 1996 és 2016 között – tehát a büntetőügy ideje alatt is végig – mindketten tulajdonosok voltak a cégben. Az Opten adatbázisa szerint a vállalkozáshoz 2006-ban rendeltek ki felszámolóbiztost, az irányítást ekkor vette át a nyíregyházi Adóaktuál Könyv- és Adószakértői Kft. Az eljárás során több mint 100 millió forint kárigény gyűlt össze. Az önkormányzati választáson fideszes jelöltként újrainduló Halkóné az állításokra reagálva 2014 októberében sajtótájékoztatót tartott, ahol közölte: rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tesz, valamint jó hírneve megsértéséért is eljárást indít, mert a „családját gyalázó írások” alaptalan sugalmazásokkal és sejtetésekkel becsületsértő módon összemossák a nevét a férje volt építőipari cégével. „A jelenleg is felszámolás alatt álló cég ügymenetébe beleszólásom, ráhatásom nem volt, semmilyen eljárásban a nevem fel sem merült” – mondta akkor Halkóné. Arra nem tért ki, hogy az alpolgármesteri címről azért mondott-e le korábban, mert éppen akkoriban indult újra az eljárás másodfokon. Balázs Attila / MTI Kovács Ferenc, Gajdos László, Ágoston Ildikó és Halkóné Rudolf Éva a nyíregyházi Sóstói-erdőn keresztülvezető erdei sétány átadásán 2019. június 7-én. A Miskolci Törvényszék arról tájékoztatta lapunkat hogy az ECCOÉP-ügy vádlottja valóban a társaság ügyvezetője volt, aki önálló képviseleti joggal bírt. Az elsőfokú bíróság őt ítélte el, mégpedig egy rendbeli, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó, öt rendbeli, üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette, valamint számvitel rendjének megsértése vétsége miatt. Halkó Zoltánt egy év nyolc hónap – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és négy év gazdasági társaság vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra ítélték. A döntés ellen az ügyészség súlyosításért fellebbezett, ezért az eljárás 2011-ben – Halkóné lemondása idején – a Miskolci Törvényszéken folytatódott. A 2012-ben megszületett másodfokú ítélet lényegében helybenhagyta a korábbi döntést. Annyi változott, hogy a terheltet a számvitel rendjének megsértése vétségének vádja alól felmentette, de a nyolc rendbeli csalás bűntettéből két rendbelit folytatólagosan elkövetettnek minősített. Levélben kerestük Halkóné Rudolf Évát. Egyebek mellett azt kérdeztük a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjétől, hogy a 2011-es lemondásának a családi cég ellen újraindult büntetőper volt-e az oka, illetve miért tartotta korábban becsületsértőnek, hogy kapcsolatba hozták a nevét az ECCOÉP-pel, amikor ő volt a cég egyik tulajdonosa? Választ nem kapunk.