TheHungaryTime

Távozott posztjáról az állami turisztikai vezető, aki euróban kapta a fizetését

2026-02-02 - 13:37

A vasárnapi Turizmus Évadnyitó Gálán jelentette be Csendes Olivér, hogy lemondott a Visit Hungary Nonprofit Zrt. vezérigazgatói posztjáról. Ez a cég felel Magyarország turisztikai imázsépítéséért és a forgalomösztönzésért, de marketing és sales tevékenységet is végez. Csendes 19 hónap után köszönt el a Magyar Turisztikai Ügynökség alá tartozó állami cégtől. A távozó vezérigazgató a Turizmus.hu-nak azt mondta, a cég hosszú távon is fenntartható és eredményes működésének megvalósítása volt a feladata a Visit Hungary-nél, és úgy érzi, ebben „kézzelfogható további előrelépést ért el” a csapatával együtt. Nem utolsó sorban ennek is köszönhetően, hogy az elmúlt évben Magyarország vendégforgalma túllépte a 20 milliót, azaz már tavaly elértük a 2030-ra kitűzött stratégiai célszámot – mondta Csendes. A 24.hu tavaly írta meg, hogy Visit Hungary Nonprofit Zrt. vezérigazgatója azon ritka állami cégvezetők között volt, akik euróban kapták a fizetésüket: 2024-ben 7500 eurós (2,85 millió forintos) díjazással csábították Budapestre ausztriai munkahelyéről. Csendes Olivér diplomata családban született, gyermekkorát édesapja állomáshelyein töltötte, külföldi iskolákban tanult, a Bécsben és Oxfordban járt egyetemre. 2022 januárjában felkérték az Österreich Werbung, vagyis az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal digitális és innovációs igazgatójának. Innen igazolta le a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Share this post: