TheHungaryTime

Történelmi vereséget szenvedett az ETO női kézilabdacsapata Dániában

2026-02-14 - 19:06

A meccs előtt már biztos volt, hogy az ETO egyből negyeddöntőbe jut, a dánok viszont azért güriztek, hogy ez nekik is sikerüljön. Le is rohanták a címvédő kapuját, hatékony támadás mellett pedig a védekezése is nagyon rendben volt a hazai csapatnak. Per Johansson vezetőedző időkérése sem hozott változást, a bajokat nagyon jól visszaadja, hogy 18-9-nél megint időt kért. Félidőben 21-10-re vezetett az Esbjerg. Térfélcsere után nem lehettek vérmes reményei a győrieknek, de azért egy becsületes 5-1-es sorozattal próbálták meg a visszakapaszkodást, de Johanssonnak megint időt kellett kérnie 30-20-nál. Ezúttal hatásos volt a beszélgetés játékosaival, így lgalább nem történelmi különbségű vereség lett a vége. Az Esbjerg viszont története során először verte az ETO-t, a korábbi 11 győri siker után most fordult elő először, hogy nem nyert a magyar csapat. A 11 győzelemmel és két vereséggel álló ETO jövő vasárnap hazai pályán Szikora Melinda csapata, a Borussia Dortmund ellen zárja a BL csoportkörét. Végeredmény – női kézilabda Bajnokok Ligája, A csoport, 13. forduló Team Esbjerg (dán)-Győri Audi ETO KC 33-28 (21-10) lövések/gólok: 51/33, illetve 51/28 gólok hétméteresből: 9/8, illetve 3/1 kiállítások: 6, illetve 6 perc Kapcsolódó A Fradit simán elverte román riválisa a kézilabda BL-ben A sok sérült és a rengeteg pontatlanság ezt eredményezte.

Share this post: