Átírnák a bértáblát az egészségügyben, Pintér Sándorék előtt a javaslat
2026-02-24 - 11:34
Januárban munkabeszüntetéssel fenyegetett a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), miután elakadtak a sztrájktárgyalások a kormánnyal. Az érdekvédők azt sérelmezték, hogy a szakdolgozók második éve nem kaptak béremelést. Ezt követően egyeztetések kezdődtek a FESZ és az egészségügyi államtitkárság között. Az érdekképviselettől most elárulták, hogy a 2026 és 2030 közötti időszakra milyen béremelési javaslatokat fogalmaztak meg, nem csak az ápolók számára. Emellett az orvosok és a műszaki-gazdasági területen dolgozók bérkorrekcióját is szorgalmazzák – olvasható a portálon. Egy olyan bérpályát vázolt fel a szakszervezet, amely nem egyszeri korrekciót, hanem több évre előre rögzített, strukturális bérrendezést jelentene. A szakszervezet minden dolgozói csoport számára éves, előretervezhető béremelést kér. Minimum az infláció mértékét követő korrekciót tartanak elfogadhatónak, de, ha a nemzetgazdasági átlagbérek gyorsabban nőnek, akkor az egészségügyben is ehhez kellene igazítani az emelést. Ez lényegében egy relatív bérpozíció-megőrző mechanizmus lenne, amely megakadályozná, hogy az ágazat újra leszakadjon. A 2026-os évre már konkrét számokat is letettek az asztalra: a szakdolgozók esetében 20 százalékos béremelést javasolnak, a műszaki-gazdasági területen dolgozóknál 15 százalékos korrekciót, míg a rezidenseknél legalább 10 százalékos növelést tartanak indokoltnak. Emellett az orvosi bértábla korrekcióját is szorgalmazzák, különös tekintettel a fiatal orvosokra. A FESZ javaslatcsomagjának egyik legmarkánsabb eleme a bérarányok újraszabályozása. Céljuk, hogy a szakdolgozói bérek érjék el legalább az orvosi bérek 45 százalékát, majd 2030-ra az 50 százalékát. A javaslatcsomag filozófiája az alapbérek megerősítése. A FESZ szerint a jelenlegi struktúra túlzottan támaszkodik a túlórára és a pótlékokra, ami hosszú távon fenntarthatatlan.