TheHungaryTime

Török Gábor: A Fidesz célja, hogy a fenyegetettség érzése eljusson a választókig, és mindent meg is fog tenni ezért

2026-02-28 - 07:44

Alapvetően a félelem az, ami köré most épül a Fidesz politikája. Tehát a szándék világos, ami szerintem kérdéseket vet fel, hogy ez hogyan, mennyire működik – fogalmazott Török Gábor a teljes egészében a 24 Extra Csúcs előfizetői számára hozzáférhető Törökülés legújabb adásában, amelyben a politológus ezúttal Bánszegi Rebekával és Bita Dániellel beszélgetett. A 2022-es kampányban gyorsan és a saját szempontjából hatékonyan építette fel a kormány a háború és béke narratívát, erre akkor a társadalom is rezonált. Azóta még egy EP-kampány is lezajlott ugyanebben a témában, amikor Orbán Viktor azzal fenyegetett, hogyha nem a Fidesz szerzi meg az európai parlamenti mandátumok többségét, akkor Magyarország egy világháborúba vagy atomháborúba sodródik bele. Éppen ezért felvetődik az elemző szerint, hogy a kormány túl sokszor kiáltott már farkast, és ezzel a témával talán ezúttal már nem lehet elérni a választói ingerküszöböt. Ugyanakkor, mivel a Fidesznek ez az egyetlen olyan témája maradt, amiről elmondhatja, hogy ő az ügybirtokos, fokoznia kell a társadalom fenyegetettségének érzését. Ez köszön vissza a miniszterelnök azon bejelentésében, miszerint elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra katonai és rendőri védelmének erősítését, valamint drónrepülési tilalmat Szabolcs‐Szatmár‐Bereg vármegyében. A kérdés az, hogy milyen erőre kell feltekerni a fenyegetést, illetve kell-e valaminek történnie ahhoz, hogy ez a fenyegetés valósággá váljon. (...) Azt gondolom, a Fidesznek alapvetően nem az a célja, hogy olyasmi történjen, ami destabilizálja a magyar belpolitikát, hanem az, hogy ez a fenyegetettségérzés eljusson a választókig. A Fidesz ennek érdekében mindent meg fog tenni. Török szerint az látszik, hogy a választók egy jelentős része immunis erre, de vannak még tartalékai a kormánypártnak. Éppen ezért még a magabiztos Tisza-előnyt mérő Medián közvélemény-kutatási adatainak fényében sem gondolja egyértelműnek az áprilisi választás kimenetelét. Folyamatosan mindenkit ledöbbentve arról beszélek, hogyha ezek a kutatások igazak, akkor már eldőlt a választás, de közben azt is mondom, hogy a Fidesznek legalább akkora esélye van nyerni, mint a Tiszának. Mindig mondják, hogy ellentét van e két állítás között. Szerintem nincs ellentét. Mert nem biztos, hogy ezek a kutatások jól tudják bemérni azt, hogy kinek mekkora tartaléka van, és ezek a választók hogyan mobilizálhatók, szólíthatók meg. Ha van bizonytalanság a következő hat hétben, az szerintem ez, hogy a kutatások látják-e ezeket a választókat. Valamint az is, hogy a Fidesz el tudja-e érni ezeket a választókat ezzel a kampányával, és ők hajlandóak lesznek-e elmenni szavazni. A jelenlegi 80 százalékos választási mobilizáltság a Fidesz oldalán följebb vihető egy ilyen tematikával, ha tényleg azt gondolják az emberek, hogy az életük kerül veszélybe, ha Orbán Viktor nem marad Magyarország miniszterelnöke. Ugyanakkor a politikai elemző szerint, ha valóban 800 ezres előnye van a Tiszának a Fideszhez képest – ahogy azt a Mediánnál látni –, akkor a különbség még egy ilyen kampánnyal sem dolgozható le. Pár százezer fő lehet az a megcélozható szavazótábor, amelyik még nem fideszes, de talán az lehet. Nyilván ez nincs kimondva a Fidesznél, de hogyha vannak politikai célok, és ezekben a választás megnyerése már nem tűnik annyira reálisnak, akkor a célok között biztosan ott lesz, hogy az ellenfél semmiképpen ne szerezzen kétharmadot. Tehát a Fidesznek az utolsó pillanatig lesz miért küzdenie – mondta. Emellett a műsorban szóba került még, hogy mekkora vereséget tudna elviselni a Fidesz gazdasági és politikai elitje, miért fontos a győzteshez húzás jelensége a magyar politikában, miben hasonlít a mostani Fidesz-kampány a régi ellenzék és a 2010 előtti kormánypártok kampányaira, kell-e a Tiszának reagálnia a háborús fenyegetésekre, miért maradtak el eddig a Tisza-jelöltekkel szembeni karaktergyilkosságok, és várhatók-e még, illetve hol áll Magyar Péter karizmája Orbán Viktoréhoz képest? Kapcsolódó Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem Török Gábor a Medián-felmérés okozta aggodalomról és arról is beszélt a Törökülésben, hogy a Fidesz kampányát stratégiai helyett marketinges gondolkodás jellemzi.

Share this post: