TheHungaryTime

T. Danny az arcát takaró maszkról: Eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül

2026-02-25 - 08:14

Exkluzív interjút adott a Fókusznak T. Danny, aki tavalyi kábítószerügye óta kerülte a nyilvánosságot. Most elmondta, min ment keresztül az elmúlt hónapokban. Úgy érzem, hogy kirobbanó formában vagyok. Volt honnan visszajönni, valljuk be. De folyamatosan azon vagyok minden egyes nap, hogy újra és újra figyelmeztessem magamat, illetve arra fókuszáljak, hogy rendbe rakjam magamat, hogy minél jobban visszajöjjek abba a formába, amiben voltam. Sőt, szerintem lassan meg is fogom azt haladni, úgyhogy könnyen mondhatom azt, hogy életem legjobb formájában leszek hamarosan – árulta el az énekes az RTL műsorában, ahol összefoglalták, mik történtek vele 2025-ben: zenei karrierje megtört, lelki problémái pedig meggyötörték a testét is. Látványosan lefogyott, és elkezdett maszkot hordani, állítólag egy bokszsérülés miatt. Az álarc marad Miután drogügyben eljárás indult ellene, hónapokra eltűnt a nyilvánosság elől, januártól azonban újult erővel tért vissza. Sok izmot felszedett magára, edzőterembe jár és kosarazik is, a maszk azonban egyelőre marad az arcán. Nem kényelmes, nyilván, maszkban játszani, de eljön annak is az ideje, hogy ez lekerül, és hogy ezt az időszakot is magam mögött hagyom. Addig még ki kell bírnom ebben egy kicsit. Rövid visszavonulása alatt sem hagyta abba a dalszerzést, mint mondja, jelenleg két albumon dolgozik egyszerre, és azt ígéri: hamarosan nagyon sok új zenéje érkezik majd. Kapcsolódó Hosszú idő után újra álarc nélkül mutatkozott T. Danny Nem tudni, miért lett az utóbbi időben állandó kiegészítője az arca felső részét takaró maszk.

Share this post: