TheHungaryTime

Szakértő a gödi Samsungról: A Fideszt mérgezheti

2026-02-11 - 06:46

Mikecz Dániel szerint a kormánynak a Telex által kirobbantott gödi Samsung-botrányban nincs más választása: mindent tagadnia kell, mivel az ügynek a környezetvédelmen túl van olyan dimenziója is, hogy egy multinacionális cégnek magyar dolgozókat szolgáltatnak ki. Kínos az ügy a Fidesznek, mert olyan témákat érint, amelyek a NER alapvetései – mondta a Népszavának a politológus, társadalomkutató. Tehát mi van a szuverenitással, a multiellenességgel? Mikecz Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani kiélezett kampányhelyzetben egy ilyen ügy több embert ér el, mert az alapkonfliktuson túl arról szól, hogy az állam nem végezte el a feladatát, ami erősen kapcsolódik a Tisza Párt egyik fő üzenetéhez, hogy Magyarország nem működik. Katalizátor lehet az akkugyárak elleni harc A kutató felidézte, hogy a Fidesz botrányai egymást érik, hiszen a Szőlő utcai ügy és Lázár János vécékefés mondatai sem zárultak le teljesen. Ezek az ügyek már megvoltak, ismertek voltak, csak nem ezen a szinten, így végképp felkapja a fejét rá a kormánykritikus közeg. Ugyanakkor képes azon is túlmenni, mert az érintett területek, települések hagyományosan nem ellenzékiek. A politológus hozzátette: a környezetvédelmi ügyek önmagukon is túlmutatóak. Ráadásul ez nem csak a szennyezésről szól, hanem egészségügyi kérdés is: mi kerül a vízbe, a talajba, mi történik velem, vagy a gyermekemmel. Emlékeztetett rá, hogy a Tisza Párt programjában van egy külön fenntarthatósági fejezet, Magyar Péter tehát hiteles szereplőként tud fellépni ebben az ügyben. Az biztos, hogy a Fidesz évek óta sulykolja, hogy nincs szükség bevándorlókra, „gazdasági migránsokra”, a multik pedigb kitalicskázzák nyereségüket az országból. Akkumulátor-hatóságot ígért a kormány Szijjártó Péter feljelentést tett a Telex és Magyar Péter ellen. A külügyminiszter a 24.hu Della című műsorában azt mondta: „a magyar kormány nem tárgyal hatósági ügyeket”, ő pedig mindössze öt kilométerre lakik a Samsung-gyártól, ezért kizárt, hogy az otthona közelében környezetszennyező tevékenységért lobbizzon. A kormány tavaly egyébként külön hatóságot ígért. Úgy döntött, hogy az Európai Parlament és Tanács rendeletében meghatározott tagállami kötelezettségek végrehajtásához Akkumulátoripari Piacfelügyeleti Hatóságot és Kompetencia-központot hoz létre. Határozata szerint erre idén 6 milliárd, jövőre 5,8 milliárd forintot szánt „egyszeri jelleggel”.

Share this post: