TheHungaryTime

Saját felesége ölhette meg a római császárt

2026-02-24 - 03:54

Claudius császár 54-ben bekövetkezett haláláról két fő ókori forrásunk van, ám a jelenetet a császár uralkodása után jó 60–70 évvel később feljegyző Tacitus és Suetonius kissé másként „emlékezik” a történtekre. Tacitus bizonyos abban, hogy Claudius felesége, egyben unokahúga, Agrippina volt a főbűnös, hiszen fel is kereste a jól ismert méregkeverőt, Locustát a megfelelő készítményért, amelyet ő maga adott be Claudiusnak egy „kivételesen finom” gombában. A méreg azonban túl lassan kezdett hatni, talán azért, mert a császár sok alkoholt ivott. Nerót is belekeverte Így hát Agrippina utasította Claudius orvosát, Xenophónt, hogy mártsa méregbe a hánytatásra használt madártollat, és a gyomor tartalmának mesterségesen előidézett kiürítése látszatával fejezze be a megkezdett piszkos munkát. Suetonius másfelől sokkal óvatosabban fogalmaz. Azt sugallja, hogy a mérget akár a császári előkóstoló, Halotus is elhelyezhette, vagy esetleg Agrippina, először gombát, majd egy következő adag mérget is bevetve. Egy másik helyen Nerót is belekeveri a történetbe – Agrippina fiát és Claudius utódját a trónon (54–68) –, s azon gúnyolódik, hogy a gomba „az istenek eledele”. A feleség a közös pont A fennmaradt elbeszélések közös eleme Agrippina aktív részvétele, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a történetmesélés szerepét. Amikor Róma a császárkorba lépett – első dinasztiája, a Iulius–Claudius-dinasztia éppen Neróval halt ki –, megváltozott a császári famíliának tulajdonított hatalom (beleértve a nőkét is), és a korabeli írók sokszor archetípusokban gondolkodtak, rájátszottak a vélt és kategóriákba sorolt jellemekre. A tűzhöz közel lévő nők között akadt „végzet asszonya” (például a szexuális szabadosságáról elhíresült Messalina, Claudius harmadik, Agrippina előtti felesége) és összeesküvéseket szövögető, túlzottan ambiciózus anya (ez esetben Agrippina). A hasonló sztorikat tehát érdemes némi távolságtartással, nem szilárd történelmi tényként kezelni.

Share this post: