TheHungaryTime

Súlyosabb büntetést kértek az orvosokra, akik chilipaprikás gumikesztyűben vizsgálták meg a tiszalöki börtönben egy rab aranyerét

2026-02-19 - 09:54

Súlyosabb büntetést kért a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség arra a börtönorvosokra, akik chilipaprikás gumikesztyűben vizsgálták meg egy rab aranyerét. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség még tavaly áprilisban emelt vádat tiszalöki börtön egészségügyi osztályán dolgozó orvos, valamint a volt osztályvezető ellen kétrendbeli hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt. Egy ott dolgozó ápolót jelentési kötelezettség megszegésének vétsége katonai bűncselekmény miatt állítottak bíróság elé. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a bíróság a volt börtönorvost, illetve az egészségügyi osztály volt vezetőjét is t 2 év és 6 hónap szabadságvesztésre, és 5 év egészségügyi foglalkozástól eltiltásra ítélték, míg az ápoló 540 ezres pénzbüntetést kapott. Az ítéleti tényállás szerint a három vádlott megbeszélte, hogy a renitens, önkárosító cselekményeket végrehajtó fogvatartottak nyílt sebeinek ellátása során az elsőrendű vádlott chilipaprikával kevert fertőtlenítőszert fog használni a fogvatartottak megbüntetése céljából annak érdekében, hogy a későbbiekben a panaszaikkal ne növeljék rendszeresen az egészségügyi osztály munkaterhét. Fertőtlenítőszeres flakonba tették a chilit Ezt követően a bőrfertőtlenítő szerbe beletették a chilipaprikát, majd a másodrendű vádlott az ily módon szennyezett fertőtlenítőszeres flakont „csak orvosi használatra” felirattal látta el, és elrejtette a vezetői irodájában. A megállapodásnak megfelelően az orvos 2022. szeptemberében két fogvatartotton végzett vizsgálatot, amellyel égő, maró fájdalmat okozott, illetve szédülést, köhögést váltott ki a sértetteknél. Az orvos rendelésein orvosírnokként jelen volt harmadik társuk tudomást szerzett a fertőzött folyadék orvosi alkalmazásáról, azonban az észlelt bűncselekményről állományilletékes parancsnokának, a büntetés-végrehajtási intézetet vezető főtisztnek nem tett jelentést, hanem azért, hogy megakadályozza a további szerhasználatot, eldugta a flakont, majd 2022 novemberében megsemmisítette annak tartamát. Végleg eltiltanák őket a foglalkozásuktól Az ügyész súlyosabb büntetést kért a börtönorvosokra azzal, hogy végleg tiltsák el őket az egészségügyi és rendvédelmi szervnél ellátott foglalkozástól, míg a harmadik társuknál pénzbüntetés helyett lefokozás katonai büntetés kiszabásáért fellebbezett. Az ügydöntő határozat ellen, a két vádlott és védőjük felmentés céljából éltek fellebbezési jogukkal. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsához benyújtott másodfokú indítványával a két vádlottnál az ügyészi fellebbezéssel egyezően nyilatkozott a vádlottakkal szemben kiszabott büntetések súlyosítása érdekében, míg a harmadik vádlottal szemben súlyosításul magasabb összegű pénzbüntetés kiszabását és rendfokozatban visszavetés katonai mellékbüntetést indítványozott. Az ügy további részleteiről ide kattintva olvashat.

Share this post: