Rothadt, bűzös volt a középkori emberek lehelete?

2026-03-20 - 02:50

Elsősorban filmes alkotásokból inspirálódva a középkori embert rothadó, fekete fogakkal és bűzös lehelettel képzeljük el, akinek fogalma nem volt a szájápolásról. Lorris Chevalier középkorkutató friss kutatásai azonban rácáfolnak erre: bár a fogvesztés létező probléma volt, a halál előtti fogvesztés aránya azonban a középkori népesség körében átlagosan mindössze 7 százalék körül mozgott, illetve egyes szegényebb rétegeknél elérhette a 14 százalékot. Magyarán az emberek többsége élete végéig megőrizte fogazatának nagy részét, a fogászati problémák pedig nem számítottak elkerülhetetlen sorscsapásnak – írja a Múlt-kor.hu. Az irodalmi művek tanúsága szerint a fehér fog a finomság, vonzerő szimbóluma volt, míg sárga, fekete fogakkal kizárólag durva, csúf, alacsony sorból származó karaktereket írtak le. A korabeli orvosok meglepően összetett fogporok és paszták receptjét állították össze a fehér fogak és a fogíny erősítése érdekében. A 12. században például égetett habkőből, sóból, fahéjból és szegfűszegből készült súrolóport javasoltak, míg egy 13. századi recept fehér márványt, korallt, tintahalcsontot, kősót és tömjént őröltetett finom porrá. Utóbbi készítményt kis vászonzacskóba töltve dörzsölték a fogakra, majd borral öblítették ki a szájat. Kiemelt figyelmet kapott emellett a kellemetlen lehelet megelőzése, a középkori tudósok arra is rájöttek, hogy a bűzös leheletért nemcsak a fogak állapota, hanem emésztési (gyomortáji) problémák is felelősek lehetnek. Hildegard von Bingen ezért a megfelelő étrend mellett galangagyökérből, édesköményből és szerecsendióból álló por gyakori lenyelését javasolta a tüdő és a lehelet illatosítására. Izgalmas tudományos tartalmaink a közelmúltból: A király sem tudta legyőzni ezt a magyar oligarchát Véletlenül fedezték fel az ágyi poloskák gyenge pontját Új magyarázatot találtak a rövidlátásra Ulászló hajszolta Mohácsba Magyarországot? Kvíz: mennyire ismered a második világháború történetét?