TheHungaryTime

Rettegve nézi a síakrobatikában induló unokáit az Oscar-díjas forgatókönyvíró

2026-02-18 - 13:54

A most 83 éves amerikai író közel öt évtizede robbant be a „Garp szerint a világ” című könyvével (amelyből George Roy Hill 1982-ben nagyszerű filmet rendezett Robin Williams, Glenn Close és John Lithgow főszereplésével – utóbbi kettőnek Oscar-jelölést is hozott), majd 1999-ben a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában elnyerte az Oscar-díjat az Árvák hercege című filmmel. Irving 16. regénye (Queen Esther) tavaly jelent meg, de még mindig alkotó életet él. Ha író vagy, akkor milyen kifogásod lenne arra, hogy abbahagyd? – válaszolta a The Athletic nyugdíjas életre vonatkozó kérdésére.  Írólegenda a Birkózó Hírességek Csarnokában Egykoron arról álmodott, hogy neves sportoló lesz, aki elég jó ahhoz, hogy eljusson egy olimpiára birkózóként. Édesanyja és mostohaapja nevelte fel, a sport pedig meghatározta az életét. Úgy vélte, a sportban – főleg az egyéni sportban – senkit sem hibáztathatsz, csak önmagadat. Egyetemi évei alatt is birkózott, dolgozott edzősegédként, egyszer úgy fogalmazott, a sportolói karrierje, akárcsak az írói „egynyolcad tehetség és hétnyolcad fegyelem volt”. A „Garp szerint a világ” megjelenése előtt rövid ideig tanári állásokat is vállalt, 47 éves koráig edzőként is tevékenykedett fiai középiskolai birkózócsapataiban. 1992-ben „kiemelkedő amerikaiként” beiktatták a Nemzeti Birkózó Hírességek Csarnokába is. Két gyermeke, Colin és Brendan ugyancsak próbálkozott a birkózással, de Brendant idővel jobban vonzotta a sípálya magánya. Miután Vermontban nőtt fel, megtanult síelni, és később egy alpesi sízőt vett el feleségül. Ezek után nem csoda, hogy gyermekeik, Birk és Svea – akik a Winter Park Resort dombjain nőttek fel – ugyancsak a téli sportok szerelmeiesei lettek. Igaz, nem hagyományos, hanem freestyle módon. Unokák a félcsőben Az 1999-ben született Birk a 2016-os, lillehammeri ifjúsági téli olimpián robbant be, ahol félcsőben aranyérmet szerzett, őt egy évvel később követte a három évvel fiatalabb Svea, aki a crans-montanai junior vébén lett második. Birk a tapasztaltabb, 2021-ben, Aspenben világbajnoki bronzérmes volt, a 2022-es pekingi olimpián pedig az ötödik helyen zárt. Arturo Holmes / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP Svea Irving Svea a 2024-25-ös szezonban minden világkupa-versenyen a legjobb öt között zárt, a tavalyi, svájci vébén pedig az 5. lett félcsőben. Ugyan az elmúlt időszakban térdsérüléssel küzdött, reméli, hogy a milánói-cortinai játékokon is ott lesz a végelszámolásnál. A félcső selejtezőit csütörtökön rendezik. Soha nem jutna eszébe kipróbálni John Irving sokáig értetlenül állt Birk és Svea választása előtt, már a látvány megriasztotta. Őszintén szólva, akár a tévében nézem, akár ott vagyok a helyszínen halálra fagyva, rettegek a félcsőtől. Ez egy olyan kockázati szint a síelésben, amihez nem vagyok hozzászokva. Soha nem jutna eszembe, hogy ezt csináljam – mondta. Ezúttal viszont nem tud Olaszországban szurkolni, az asztmája miatt megviselné az utazást. De a selejtezőt sem látja, mert egy vancouveri könyvfesztivál színpadán ül majd kiemelt előadóként. Ugyanakkor személyi asszisztensének az lesz a feladata, hogy folyamatosan tájékoztassa a livignói eseményekről. Kapcsolódó Klaebo megállíthatatlan: ötből öt aranyéremnél jár a téli olimpián Az Einar Hedegart, Johannes Hösflot Klaebo norvég kettős nyerte meg a sífutók csapatsprintjének versenyét a milánói-cortinai téli olimpián.

Share this post: