TheHungaryTime

Rablás, csalás, csőtörés, sztrájk – lemondott a Louvre elnöke

2026-02-25 - 10:24

Négy hónappal a világ leglátogatottabb múzeumában történt látványos betörés után lemondott a Louvre elnöke, Laurence des Cars. A lemondást Emmanuel Macron francia elnök elfogadta – tudatta kedden közkeményben a francia elnöki hivatal. Az MTI tudósítása szerint Emmanuel Macron üdvözölte a szerinte felelős lépést egy olyan pillanatban, amikor a világ legnagyobb múzeumának nyugalomra és új erős impulzusra van szüksége a biztonságossá tétel és a korszerűsítés nagyszabású munkálataihoz. Október 19-én – „az évszázad betörésekor” – ahogyan a média a látványos rablást elnevezte, fényes nappal, néhány perc alatt 88 millió euró értékű koronaékszert vittek el az Apolló Galéria tárlóiból. Az októberi műkincsrablás óta a közéleti viták középpontjában álló Louvre-ban novemberben az ókori görög műkincseket kiállító Campana Galériát kellett lezárni a födém gerendáinak meggyengülése miatt. December 15-től a párizsi Louvre dolgozói határozatlan idejű sztrájkot hirdettek, tiltakozásul a „romló munkakörülményeik” és az „elégtelen források” miatt, a múzeum a sztrájk miatt több alkalommal is zárva tartott. Február közepén kilenc embert őrizetbe vettek Párizsban egy rendőrségi razzia során, akiket a Louvre múzeumban és a versailles-i kastélyban a belépőjegyekkel elkövetett csalással gyanúsítanak – közölte a párizsi ügyészség, amelynek becslése szerint a kár meghaladja a tízmillió eurót (3,8 milliárd forint). Az előállítottak között volt a Louvre két őre, idegenvezetők és „a hálózat megszervezésével gyanúsított személy” – tette hozzá az ügyészség. Legutóbb február 13-ra virradóra csőtörés történt a Louvre-ban, ami miatt a múzeum több termét is lezárták. A csőtörés a Denon-szárnyban történt, és a tűzoltók beavatkozását is igényelte – A vízszivárgás a 707-es termet érintette, amelyben a XV. és XVI. századi olasz festészet művei láthatók, köztük egy Fra Angelico festmény. A vízszivárgás miatt az egyiptomi részleg könyvtárában több száz mű megrongálódott. A XII. század végén épült Louvre-palotában évszázadokig a francia királyok éltek, mígnem XIV. Lajos Versailles-ba költözött, és a palota 1793-ban a királyi művészeti gyűjtemény múzeumává vált. A Louvre 2024-ben 8,7 millió látogatót fogadott, akik 69 százaléka külföldi volt. Kapcsolódó Razzia volt a Louvre-ban, kilenc embert tartóztattak le jegyekkel kapcsolatos csalások miatt Tízmillió eurós a kár, a pénzt dubaji és franciaországi ingatlanokba fektették a csalók.

Share this post: