Pogátsa Zoltán: Ha változást szeretnénk a politikában, a miniszterelnök szerepét újra kell kalibrálni

2026-03-25 - 14:50

Négyrészes, kampánykövető, élő műsorsorozatunk záróepizódjában Pogátsa Zoltán közgazdász, politológus és Kövesdi Veronika médiakutató beszélgetett Bánszegi Rebekával a szabadság és szuverenitás politikai fogalmairól, a polgárosodás akadályairól és a politikai karizma természetéről. Szabadság vagy biztonság? A magyar karakterről és a néplélekről szóló általánosításokat Pogátsa visszautasítja, szerinte sokkal inkább klaszterek vannak, nem egységes nemzeti karakter. Megidézi azt a mondást, miszerint boldogok azok az országok, amelyeknek nagy államférfiai vannak, de még boldogabbak azok, akik nem szorulnak erre rá. Az egyik része a magyar társadalomnak kifejezetten preferálja a nagy államférfiakat. Nemcsak Orbán Viktorra gondolok, de bizonyos értelemben Magyar Péter is ilyen vezérkategória. És van egy másik része a magyar társadalomnak, ami kifejezetten elutasítja ezt, és unalmas, intézményekben működő politikai életet szeretne. Ugyanakkor az elemző szerint a szabadság sosem volt igazán központi kérdés a magyar választói preferenciákban, mert a szavazók többségét elsősorban a megélhetés mozgatja. Éppen ezért az ellenzék korábbi kudarcai sem a szabadságüzenet gyengeségéből fakadtak véleménye szerint, hanem abból, hogy Gyurcsány Ferenc személye a múltat képviselte, amellyel szemben még egy gyengébb jelen is vonzóbbnak tűnt. A mostani kampányban azonban új helyzet van. Az elmúlt négy évben tragikusan rosszul alakult a magyar gazdaság állapota. Ezzel szemben van valaki, aki a jövőt képviseli, akiről nem tudnak a választók ugyan semmit, de ezt a biankó csekket is bevállalják inkább, mert annyira rossznak ítélik meg Orbán Viktor jelenlegi kormányzását. Hiányzó polgárság Magyar Péter március 15-én arról beszélt, hogy „alattvalók helyett szabad magyar polgárokat” szeretne. Pogátsa szerint a „polgári Magyarország” politikai terméke mögül kicsúszott a Fidesz. A valódi polgárosodás lényege az autonómia, tehát hogy az ember piaci munkából, állami függés nélkül tudja megoldani az életét. Ezzel szemben Magyarország mára olyan ország lett, ahol szinte minden élethelyzethez – hitelhez, lakásvásárláshoz, a rezsi fizetéséhez – állami támogatás kell. Ez nem polgári, hanem hierarchikus függést teremt. A közgazdász úgy véli, a polgárság ideológiájának épp az ellentéte, hogy az állam akarja megvédeni az egyént. Az összefüggést a XII. kerületi választási eredménnyel szemléltette, ahol a hagyományosan konzervatív, erős középpolgárság nem tudott már azonosulni azzal, amivé a Fidesz vált. A Tisza gazdasági programjával kapcsolatban jelzésértékűnek tartja, hogy Magyar Péter üzletemberekkel és önálló karrierrel rendelkező emberekkel töltötte fel a csapatát, akik nem végrehajtó típusú politikusok. Hiányolja viszont az oktatási miniszterjelöltet, ezt a posztot a szabadság és a versenyképesség szempontjából kulcsfontosságúnak tartja. Pogátsa szerint az egyik legnagyobb kihívás a Tisza számára Magyar Péter személyisége. Nagy előny volt a kampányban, hogy a párt elnöke fáradhatatlan, és a személyes karizmája maga köré vonzott potenciálisan 2,5 millió választót. Óriási kérdés azonban, mennyire jó a személyisége a kormányzáshoz. A magyar társadalom megszokta, hogy a miniszterelnök úgy viselkedik, mint Orbán Viktor, ha azonban változást szeretnénk a politikai életben, akkor ezt a szerepet újra kell kalibrálni, mondta. Le kellene számolni a vezérelvű, piramisszerű kormányzással, és autonómiát adni minisztereknek, önkormányzatoknak, civileknek és az egyházaknak. Ezekben tehát nemcsak kontrasztot kellene képezni Magyar Péternek a jelenlegi miniszterelnökkel szemben, hanem adott esetben vissza kellene fogni a saját vezérszerepét. Karizma és mítosz Kövesdi Veronika Magyar Péter nyilvánosságba lépésének pillanatával kapcsolatban hangsúlyozza az erős érzelmi töltet jelentőségét, ami a mítoszépítés alapja. A kutató szerint a 2024. februári Partizán-interjú és a kegyelmi botrány közfelháborodása megágyazott ennek, ugyanis a politikai karizma nem a vezérben lakik, hanem a társadalom szemében képződik. Orbán Viktor esetében ma már mesterségesen fenntartott karizmaként lehet leírni azt, ami korábban organikusabb volt. Mára a médiarendszer sajátosságai, a keretezési monopólium és a szervezett nyilvános szereplések tartják életben. Ezzel szemben éles kontraszt Magyar Péter omnipotens jelenléte, amely egyszerre online és offline, és ahol az emberek megközelíthetik, megérinthetik a politikust. A „Ne féljetek!” üzenet kapcsán Kövesdi rámutatott: az eredeti pápai idézet teljes kontextusa vallási, de Magyar kommunikációjában performatív cselekvésként működik, arra bátorít, hogy az emberek nyíltan vállalják a véleményüket. A médiakutató felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadság fogalma mindkét politikusnál üres jelölőként funkcionál, ami feltölthető, instrumentalizálható, identitásképző eszköz. Míg Orbánnál a szabadság kollektív, addig Magyarnál egyéni, de mindkettőjüknél a magyarság tulajdonságává válik. Orbán Viktornál a DNS-ünk be van kódolva a szabadság, és a magyarok akkor érzik jól magukat, hogyha a szabadságukért harcolnak. Ha ezt a mondatot egy kicsit jobban megvizsgáljuk, akkor arra következtethetünk, hogy a szabadság szolgái vagyunk ebben az értelemben, hiszen akkor érezzük jól magunkat, hogyha folyamatosan küzdhetünk a szabadságunkért. Ezzel szemben Magyar Péter azt mondja, hogy nekünk a szenvedélyünk a szabadság, mi egy szabadságszerető nemzet vagyunk, és mindenki számára fontos, hogy a szabadságvágy az megvalósuljon. A rajongás spirálja – és ami utána jön Kövesdi Veronika Metz Rudolf Tamással közösen nemrég megjelent, A Magyar Péter-jelenség című könyvében foglalkozik a messiásvárás politikai jelenségével a Tisza Párt elnöke közéletbe való berobbanása kapcsán A médiakutató szerint a messiásvárás alapvetően abból fakad, hogy szeretnénk hinni egy olyan személy létezésében, aki a társadalom összes problémáját meg tudja oldani. Különösen jellemző ez a krízisekkel terhelt időkben, hiszen a problémák szülik a prófétákat és a messiásokat is. Kövesdi hangsúlyozza, hogy elsősorban a közösségen múlik, kit tekint megváltónak, de maga a jelenség hozzájárul az ellentét párokban elképzelt világképhez. Ezáltal a politikai szereplők dinamikáját is a hősök-árulók kettősség határozza meg. A könyvben definiálják a „rajongás spirálját”. Ez a fogalom azt a dinamikát írja le, melynek során a kezdeti lelkesedésből politikai rituálék és bevonó események révén intézményesült rajongás alakulhat ki, végső soron akár személyi kultusz is. Kövesdi szerint ennek elkerülése elsősorban a kritikus gondolkodás kultúráján, a nyilvános vita normalizálásán és az oktatáson múlik.