TheHungaryTime

Páratlan őslény maradványait fedezték fel Kínában

2026-02-20 - 12:14

Meglepő tulajdonságokkal bíró dinoszauruszt fedeztek fel Kínában – számolt be róla a Science Daily. A faj nemrég megtalált példánya elképesztően jó állapotban maradt fenn, nemcsak csontváza, de bőre és egyéb lágyszövetei is megőrződtek évmilliókon keresztül, ami kifejezetten ritka. Amint a felfedezésről szóló, frissen megjelent tanulmányból kiderül, korábban ismeretlen faj a Haolong dongi nevet kapta, és a maradványokon végzett vizsgálatok alapján mintegy 125 millió évvel ezelőtt élhetett. Az Iguanodontiák csoportjába tartozott, ezek olyan növényevő dinoszauruszok voltak, amelyek csőrszerű szájaikról, valamint kifejezetten erős hátsó lábaikról ismertek. A Haolong dongi különlegessége, hogy a tarajos sülökéhez hasonló tüskék borították teste nagy részét – erre a bőrbe ágyazódva talált, üreges tüskékből következtetnek a kutatók. Ehhez hasonló kültakarók ezelőtt semelyik ismert dinoszaurusznál nem figyeltek meg. A tüskék minden bizonnyal védelmi funkciót tölthettek be: arra voltak hivatottak, hogy távol tartsák a ragadozókat. Emellett ugyanakor az állatt hőháztartásának szabályozásában is segíthették, illetve az érzékelésben is szerepet játszhattak. További izgalmas dinoszauruszfajokról alábbi cikkeinkben olvashat: Ismeretlen ragadozó maradványaira bukkantak a Szahara mélyén Mongólia sárkányhercege: sosem látott ragadozót fedeztek fel a kutatók Méteres tüskék álltak ki belőle – döbbenetes állat maradványaira bukkantak Új erdélyi dinoszauruszokat fedeztek fel Furcsa külsejű dinoszauruszfajt fedeztek fel A dinoszauruszok hajnaláról árulkodik ez a lelet

Share this post: