Orbán Mezőtúron: Nehogy azt higgyék, hogy az előző választásokon mi olyan arányban nyertünk, mint amit a mandátumszám mutat a parlamentben
2026-02-06 - 13:06
Az utolsó mérésünk, ami van, pillanatnyi helyzetkép, amivel rendelkezünk, az szeptemberi. És akkor a Zsolt is és a Fidesz is ebben a választókerületben, tehát nem Mezőtúrról beszélek, hanem az egész választókerületről, utcahosszal vezettünk – ezt mondta Orbán Viktor csütörtökön országjárása mezőtúri állomásán, ahova a Telexnek sikerült bejutnia. A miniszterelnök már a legelején hangsúlyozta, hogy nem választási gyűlésre jöttek össze, hanem „önkéntes, aktivista gyűlés”, ezért nem is miniszterelnökként, hanem pártelnökként szólal meg. A kormányfő arról beszélt az összegyűlteknek, hogy ez a választás kiélezettebb lesz, mint az eddigiek voltak, de állítja, a Fidesznek megvan a társadalmi többsége. Orbán hagsúlyozta, az említett tetemes előnyt szeptemberben egy olyan pillanatban rögzítették, amikor a Tisza Párt még nem nevezte meg az egyéni képviselőjelöltjeit, az pedig – folytatta – mindig hátrébb van, akinek nincs megjelölve a helyi vezetője, szemben azzal, akinek ismert helyi vezetője van – itt Herczeg Zsolt felé fordult, aki a kormánypártok mezőtúri parlamenti képviselője, és idén újraindul a posztért a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 4-es választókerületben. Tehát, hogy így álltunk valamikor szeptember környékén, az semmiképpen ne engedje, hogy hamis illúziókba ringassuk magunkat, mert ma valószínűleg kiélezettebb a helyzet – jelentette ki Orbán. Ezt követően arról beszélt, bár a társadalmi többségük szerinte adott, az igazi kérdés az, hogy el tudják-e vinni szavazni az embereket, amikor „melóról” beszél, akkor erre gondol. „Föl kell őket keresni, el kell hozzájuk menni, a digitális térben meg kell őket célozni, és el kell nekik mondani, hogy miről szól ez a választás” – tette hozzá. Orbán ezt követően arról beszélt, akár egyetlen mandátumon is múlhat, hogy ki lesz végül a választás győztese, majd részletezni kezdte a hallgatóságnak: A választásokon is úgy szereztünk mindig kétharmadot, hogy a különbség az ellenzék és közöttünk nem volt kétharmad, mert a választási rendszer az olyan, hogy a végén a kis győzelmet is fölnagyítja és elbillenti a győztes felé. Nehogy véletlenül azt higgyék, hogy a megelőző választásokon mi olyan arányban nyertük meg a választást, mint amit a mandátumszám mutat a parlamentben. A valóságos támogatottság, hogy hány ember állt ide és hány velünk szemben, az mindig kisebb volt, mint a mandátumarányú fölényünk – mondta a miniszterelnök, hangsúlyozva, „nyílt végű” választás elé nézünk.