TheHungaryTime

Orbán a parlamenti ellenzéknek: Nagyon helyes, hogy eltűnnek innen

2026-02-23 - 14:55

Orbán Viktor viszonválaszát az ellenzéki képviselők felszólalásaira utalva azzal kezdte, hogy hattyúdalról már hallott, de hattyúkórust még csak most hallott először. Amíg az ellenzéki politikusok sajnálkozva beszélnek a fideszes képviselőkről, addig nekik annyi a teljesítményük, hogy „MSZP ki, Momentum ki, Jobbik ki, Párbeszéd ki, LMP ki, DK ki” – sorolta kuncogva a miniszterelnök a pártokat, amelyek nem indulnak a választáson, illetve szerinte nem lesznek ott a parlamentben. Komjáthy „magyar szuverenitásra vonatkozó megjegyzésére” – tehát a gödi gyár ügyével kapcsolatos felszólalására – azt válaszolta Orbán, hogy „Magyarország minden négyzetcentiméterén Magyarország van. Magyarország minden négyzetcentiméterén a magyar jognak kell érvényesülnie.” A miniszterelnök szerint Göd ügyében többen szégyentelen módon hazudtak, illetve hazudnak. Ezután azt állította, hogy a legszigorúbb környezetvédelmi szabályok vannak érvényben az országban, amelyeknek a hatóságok érvényt szereznek. Azt mondta, a gödi önkormányzat negyedévente méri a víz, a levegő és a talaj tisztaságát, és „egyetlen alkalommal sem mértek határérték feletti, gyárból származó szennyezést”. Az adatokat nyilvánosságra is hozzák, amihez az ellenzéki képviselők hozzáférhetnek. A mai nappal én azt tanultam meg, hogyha ukrán-magyar konfliktus van, akkor a parlamenti ellenzék az ukránok oldalára áll. Önök mindannyian az ukránok oldalára álltak a saját hazájukkal, a magyar családokkal és vállalatokkal szemben. (...) Nagyon helyes, hogy eltűnnek innen a parlamentből, mert semmi szükség olyan pártokra, akik egy ukrán-magyar konfliktusban az ukránok oldalára állnak. A magyar kormány nevében csak azt mondhatom, a helyzet úgy áll, önök nélkül kell megvédenünk Magyarország békéjét, biztonságát, és a magyar családok pénzét. Sajnálom, de megvédjük akkor is, ha önök az ukránok oldalára álltak – válaszolta Orbán a parlamenti ellenzéknek.

Share this post: