TheHungaryTime

Olvasással, írással, tanulással védekezhetünk a demencia ellen

2026-02-13 - 08:26

Jelentősen csökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát, valamint lassíthatja a betegség előrehaladását az írás, az olvasás, valamint az idegennyelvek tanulása – derül ki egy frissen megjelent tanulmányból. A kutatás szerint az intellektuálisan stimuláló, szellemi kihívást jelentő aktivitásokban gazdag élet több millió embert menthet meg a kognitív leépüléstől. A demencia a világ egyik legnagyobb egészségügyi problémájának számít, amely becslések szerint 2050-re több mint 150 millió embert érinthet – emeli ki a Guardian. Mivel legtöbb fajtája – mint az Alzheimer-kór, a Lewy-testes demencia és a vaszkuláris demencia – jelenlegi tudomásunk szerint gyógyíthatatlan, megelőzésükre és lassításukra kell fektetnünk a hangsúlyt. A mostani, csaknem 2000 önkéntes részvételével készült vizsgálat erre kínálhat megoldást. Az alanyok mind olyan idős emberek voltak, akiknél a kutatás kezdetekor nem diagnosztizáltak demenciát. A szakértők 8 éven keresztül kísérték figyelemmel életüket, ez idő alatt 551-üknél alakult ki Alzheimer-kór, 719-üknél pedig enyhe kognitív zavar. Az eredményekből az látszik, hogy 38 százalékkal kisebb az Alzheimer-kór kialakulásának esélye azoknál, akik egész életükben rendszeresen olvastak, tanultak és egyéb szellemileg serkentő tevékenységeket végeztek. Az ilyen elfoglaltságok ráadásul a jó memória és gondolkozási képességek fenntartásához is hozzájárulnak. A tanulmány bizonyítja, hogy demencia nem elkerülhetetlen velejárója az időskornak. A mentálisan aktív élet mellett a demencia esélyét további faktorok is csökkenthetik, például a helyes a táplálkozás, valamint a megfelelő mennyiségű testmozgás és alvás. Ezekről alábbi cikkeinkben írtunk részletesen: Megfelelő étrenddel védekezhetünk az időskori szellemi hanyatlás ellen Demenciához vezethet a fényszennyezés Így kerülheti el a demenciát

Share this post: