Nyolcezer célpontot találtak el az amrikaiak Iránban
2026-03-19 - 06:51
Megközelítette a nyolcezret az Egyesült Államok által eltalált iráni célpontok száma – közölte a Központi Parancsnokság a katonai művelet friss számait. Az amerikai hadsereg irányítási törzsének közleménye szerint a Hatalmas harag (Epic Fury) névre keresztelt Irán elleni művelet során az amerikai légierő 8000 bevetési repülést is végrehajtott, valamint az iráni tengeri erők 120-nál több hajóját semmisítette meg, vagy okozott benne súlyos károkat. John Ratcliffe, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója a Kongresszusban tartott bizottsági meghallgatáson a február 28-án elindított katonai akció alátámasztásaként úgy fogalmazott, hogy Irán „állandó fenyegetést” jelentett az Egyesült Államokraamely „közvetlen fenyegetéssé” erősödött, és azt hangoztatta, hogy az amerikai hírszerzés adatai azt mutatták, hogy Irán nem tett le az atomfegyverre vonatkozó ambícióiról, és az Egyesült Államokat is fenyegető ballisztikus rakéták gyártásáról.