TheHungaryTime

Nyilvánosságra hozták az ittas Justin Timberlake igazoltatásáról készült videókat

2026-03-21 - 07:51

Pénteken a Sag Harbor Village-i rendőrség nyilvánosságra hozott két testkamerás felvételt, amelyek Justin Timberlake igazoltatásáról készültek 2024-ben. A videók publikálását az énekes jogi képviselete a személyiségi jogok védelmére hivatkozva igyekezte megakadályozni. A pénteki bírósági dokumentumok szerint azonban Timberlake is elismerte, a felvételek nem sértik olyan mértékben a személyiségi jogait, hogy semmiképp se lehessen őket nyilvánosságra hozni. Amint azt annak idején mi is megírtuk, az énekest 2024 júniusában állították elő, miután lassítás nélkül hajtott el egy stoptábla mellett. Rendőrségi igazoltatása során több jel is arra mutatott, hogy ittasan vezetett. Timberlake ugyanakkor azt állította, nem fogyasztott alkoholt, de nem teljesített jól a józansági teszten, és az alkoholszondát sem volt hajlandó megfújni. Végül 2024 szeptemberében vádalkut kötött, amelynek keretében 25 óra közmunkára és 500 dollár pénzbüntetés megfizetésére ítélték, vezetői engedélyét pedig 90 napra felfüggesztették New York államban. „Világ körüli turnén vagyok” A most nyilvánosságra hozott videók egyikén az látszik, hogy az igazoltató rendőr megközelíti Timberlake bérelt autóját, és megkérdezi, mivel foglalkozik. „Turnén vagyok” – feleli az énekes. A beszélgetés így folytatódik: – Milyen turnén? – Világ körüli turnén. – Mivel foglalkozik? – Nehéz elmagyarázni. Én vagyok Justin Timberlake. – Maga Justin Timberlake? A második, hosszabb videóban az autójából már kiszállt énekest két rendőr arra kéri, egyenes vonalban menjen végig az út egy szakaszán. Ezt meglehetősen lassan, szüneteket is beiktatva teljesíti. Justin Timberlake kisebb-nagyobb botrányairól az ittas vezetés után külön cikket is írtunk: Kapcsolódó Eddig nem fogta a golyó Justin Timberlake-et, de előbb-utóbb őt is utoléri a karma Justin Timberlake évtizedek óta belekeveredik kisebb-nagyobb botrányokba, amik hatására kezd átalakulni a róla kialakított kép az emberekben: talán a valóságban nem is olyan jó fej srác, mint ahogyan azt az imázsa sugallja?

Share this post: