Nem tartóztatják le a győri tragédiát okozó Aston Martin sofőrjét
2026-02-16 - 13:16
Nagy felzúdulást keltett Győrben, hogy – mint korábban megírtuk – egy 33 éves férfi az észak-dunántúli megyeszékhely belvárosában, egy Aston Martint vezetve nagy sebességgel áttért a szemközti sávba, és halálra gázolt egy buszmegállóban várakozó 76 éves asszonyt. A gázolót a rendőrség előállította, halálos közúti baleset okozásának gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatották, majd őrizetbe vették. A hatóság kezdeményezte a férfi letartóztatását is. Az ütközésben a kocsi utasa, a sofőr várandós barántője is megsérült a beszámolók szerint. Az internetre gyorsan kikerült az autó sofőrjének vélt férfi neve és fotója is. Jómódú családból származik a luxusautót vezető férfi A világhálón említett Cs. Dávid a cégnyilvántartás szerint több ingatlanos cégben is érdekelt, de vendéglátós vállalkozás is van a nevén. Informátorunk szerint jómódú családból származik, s mind őt, mind autózási szokásait sokan ismerték a városban. A konkrét esettől függetlenül is elmondható a forrásunk szerint, hogy van egy olyan, helyi „aranyifjakból” álló csoport, amely illegális gyorsulási versenyeivel, luxusautós kivagyiságával rendszeresen borzolja a helyiek idegeit. A sofőr a szemtanúk szerint a baleset után kiszállt a luxuskabrióból, és az összetört telefonja miatt bosszankodott, és sem az áldozat, valamint a saját várandós párja nem érdekelte, aki megsérült a balesetben. Drogteszt Megtudtuk, hogy a tragédiát okozó fiatalember büntetlen előéletű, és negatív lett a drogtesztje és az alkoholtesztje is. Ezt megerősítette lapunknak Ferenczi-Borbély Veronika, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség szóvivője is. – Az ügyészség indítványozta a gyanúsított bűnügyi felügyeletét azzal, hogy nem hagyhatja el Győr közigazgatási területét, és nyomkövetőt kell viselnie. A férfi nem tett vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során – mondta lapunknak az ügyész. A különböző felületeken megnevezett férfi céges elérhetőségein át próbáltunk a jogi képviselőjéhez eljutni, án nem jártunk sikerrel. A tragédia okozásával gyanúsított férfi kényszerintézkedéséről, vagyis a bűnügyi felügyelet elrendeléséről várhatóan holnap, vagy holnapután dönt a bíróság.