„Ne keverjenek bele minket a politikába” – nem csupán az Eb-bronz miatt volt forró a hangulat a horvát kézilabdázóknál
2026-02-02 - 20:36
Több tízezer szurkoló fogadta a zágrábi Jelasic téren a horvát kézilabda-válogatottat, amely bronzérmet szerzett a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. A horvát kézilabdázók 18.40 körül érkeztek a színpadra Dagur Sigurdsson szövetségi kapitány vezetésével. Minden játékost örömujjongás kísért a színpadra lépéskor, majd igazi őrület kerekedett, amikor Ivan Martinovic csapatkapitány felmutatta a harmadik helyezettnek járó trófeát. Ez egy csoda. Egy évvel ezelőtt ugyanebben a helyzetben voltunk, amikor a világbajnoki ezüstöt ünnepeltük. Akkor azt mondtuk, jó lenne megismételni. Megpróbáltuk megmutatni, hogy ami tavaly történt, az nem véletlen műve volt. Ez az érem a szurkolóinknak is szól – mondta Martinovic. A bronzmeccs egyik hőse, David Mandic azt mondta, nagyon boldog, hogy sérülései ellenére segíteni tudott a csapatnak Harcosok vagyunk, és olyanok, mint a gladiátorok – mondta a Melsungen balszélsője, akinek az arcán látszottak az izlandiakkal vívott párbaj nyomai. Szervezési anomáliák Zágrábban Az ünneplés megszervezése nem volt könnyű, a zágrábi önkormányzat ugyan elkezdte a munkákat, de ahhoz nem járultak hozzá a városi vezetők, hogy Marko Perkovic „Thompson” fellépjen. Az 59 éves korábbi katonát (aki Thompson becenevét a fegyvere után kapta) szélsőségesen nacionalistának tartják, a zenéje és fellépései szélsőjobbos és náci jelképekkel is vegyülnek és a népirtó usztasa rendszert élteti. Miután Zágráb megvétózta a szereplését, a Horvát Kézilabda Szövetség úgy döntött, hogy nem lesz fogadóünnepség. Hétfőn aztán a horvát kormány reagált, és a kézilabda-szövetséggel közösen szervezte meg a fogadóünnepséget a főváros legnagyobb terén. Hazugság, hazugság, hazugság A történtek óriási politikai vihart kavartak, Tomislav Tomasevic, Zágráb polgármestere ugyanis a kormány döntését a horvátországi önkormányzatok elleni példátlan állami támadásnak nevezte. „Ez a döntés, miszerint a város hatóságainak beleegyezése nélkül az állam fogadást szervez a Jelasic téren, példátlan intézményes erőszak és felelőtlen viselkedés Andrej Plenkovic miniszterelnök részéről” – jelentette ki. „A Horvát Kézilabda Szövetség képviselőivel egyetértésben csütörtökön kezdtük el koordinálni a fogadás programját. Megállapodtunk abban, hogy a műsorban a Zapresic Boys lép fel, akiknek nagyon hazafias dalaik vannak. Hazugság, hogy ellenezzük a hazafias dalokat, hazugság, hogy ellenezzük a kézilabdázók öltözői himnuszát, hazugság, hogy a város lemondta a fogadást – tette hozzá remegő hangon. Elmondta, Thompson zágrábi fellépése nem volt lehetséges, ez a döntés hónapokkal ezelőtt megszületett, és ehhez tartaniuk kellett magukat. „A kézilabdázók azonban ragaszkodtak Thompsonhoz, de mivel ezt nem teljesíthettük, a szövetség mondta le a fogadást, nem Zágráb városa” – magyarázta Tomasevic. Kiakadt a polgármester az usztasa köszöntésre Marko Perkovic Thompson december 26-án tartott koncertet Zágrábban, ahol előadta a legismertebb, és legvitatottabb dalát, a „Za dom — spremni!” (Készen a hazáért) címűt, amely köszöntést a második világháborúban a nácibarát usztasák használták. Ezt a zágrábi városvezetés kifejezetten megtiltotta, mondván, felidézi a horvát fasizmus és a nácik ideológiáját. Miután Thompson nem tartotta be a városvezetés kérését, a hatóságok megtiltották számára a másnapi koncertet. Ugyan a koncertszervező cég feljelentette a polgármestert, a horvát ügyészség elutasította azt, mondván, nem talált jogsértést. Semmilyen halálos fenyegetés, bombariadó vagy tüntetés a házam előtt nem vehet rá arra, hogy megváltoztassam a városi közgyűlés által meghozott döntéseket. Köteles vagyok megvédeni az embereket, én nem a Horvát Köztársaság kormányának, hanem Zágráb város polgárainak tartozom felelősséggel. És amíg élvezem a támogatásukat, senki előtt sem fogok fejet hajtani” – nyilatkozta Tomasevic. Hazaszeretet mindenek felett A horvát szövetség a játékosokkal együtt közleményt adott ki, amelyben azt kérték az emberektől, csak a haza és a sport szeretete vezérelje őket, amikor kimennek a Jelasics térre és szurkolnak hősöknek! „A Horvát Köztársaság polgárait képviseljük, és nem akarunk semmilyen megosztottságot, és semmilyen módon nem akarunk belekeveredni a politikába. Ezért kérjük, hogy senki ne vonjon be minket politikai konfrontációba” – olvasható. Nem politikai csoport vagyunk, hanem egyszerű sportolók, akik hazájukat képviselik a világban. Kérjük, méltó módon támogassuk a játékosokat, ahogyan azt már sokszor tettük, és mutassuk meg együtt, hogy a haza szeretete mindenek felett áll. Kapcsolódó „Számunkra ez elfogadhatatlan” – egy koncert miatt rúgta ki kapusát a kézicsapat A horvát válogatott kapus nacionalista zenész előadásán volt jelen, szerb klubja válaszul szerződést bontott vele.