Nagy pech miatt úszott el a magyar továbbjutást az olimpián
2026-02-12 - 20:16
A dél-koreai születésű sportoló kedden futamharmadikként sikerrel vette a selejtezőt, a legjobb húsz között pedig ismét összekerült az előtte végző két riválissal, azaz a legnagyobb favoritnak tartott kanadai William Dandjinou-val és az őt utolsó körben visszaelőző dél-koreai Sim Dongminnel. Rajtuk kívül a japán Josinaga Kazuki és az amerikai Clayton Declemente egyértelműen verhetőnek tűnt. Az idő jó lett volna, mégsem lett meg az elődöntő Moon Wonjun ezúttal más, a januári Európa-bajnokságon alkalmazott taktikáját választotta, azaz az ötfős futam legvégén utazott és az utolsó három-négy körben próbált előretörni, írja az MTI. Az amerikai ellenfelét könnyedén körbekorcsolyázta, azonban a japánt elsőre nem tudta külső íven, így a negyedik pozícióba ragadt, amikor az utolsó kör következett. Az utolsó kanyarban aztán az FTC sportolója befűzte magát Josinaga elé, sőt a célegyenesben majdnem még a dél-koreait is megelőzte jobb lábbetolással, végül 17 ezreddel elmaradt tőle. Moonnak futamharmadikként idővel még lett volna esélye továbbjutni, csakhogy a további futamokból két versenyzőt is továbbjuttattak, ez pedig a magyar versenyző kiesését eredményezte. Kapcsolódó Izrael első sífutó olimpikonja magyar: „Remélem, az én történetem arra sarkallja az embereket, hogy sosem késő elkezdeni” 2018-ban esett annyi hó, hogy kipróbálja a sífutást a Normafán, majd annyira megszerette, hogy elhatározta: kijut az olimpiára. Dr. Kertész Mihály azóta maga finanszírozza a sportkarrierjét – ami az elmúlt nyolc évben körülbelül 50 millió forintjába került –, és megvalósította az álmát.