TheHungaryTime

Nagy Márton tárcája nekimegy a kínai kereskedelmi óriásnak, amely többletterhet számol fel a kormány intézkedései miatt

2026-02-08 - 17:26

Tiltakozik a kormány a kínai Alibaba e-kereskedelmi platform által bevezetett felár miatt, amelyet a cég közlése szerint a magyar kormány intézkedései miatt vezettek be. Amint azt korábban a megírtuk, ha valaki Magyarországról vásárol a platformról, a cég felszámol egy új, 4,5 százalékos tételt, amire a számlán csak Hungary Surcharge-ként (Magyarország-pótdíjként) hivatkoznak. Nincs és nem is volt semmilyen megállapodás a magyar állam és az Alibaba között „Magyarország-pótdíj” felszámításáról, a fogyasztók félrevezetésére alkalmas gyakorlat pedig elfogadhatatlan – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében. Mint írták, a híresztelésekkel ellentétben a magyar kormány és az Alibaba között nem jött létre semmilyen megállapodás, amely bármilyen formában felhatalmazást adna a pótdíj felszámítására, beszedésére, vagy annak állami teherként való feltüntetésére. Nagy Márton tárcája a közleményben úgy fogalmazott: „a magyar kormány a fogyasztók védelme érdekében határozottan fellép minden olyan piaci gyakorlattal szemben, amely megtéveszti a vásárlókat vagy jogtalan többletterheket hárít rájuk”. A kabinet emiatt azonnali hatósági vizsgálatokkal és összehangolt fellépéssel garantálja a tisztességes versenyt, valamint a magyar emberek érdekeinek és jogainak hatékony védelmét az online kereskedelemben is. A Nemzetgazdasági Minisztérium úgy véli: a magyar fogyasztók megtévesztésére alkalmas minden olyan kereskedelmi gyakorlat, amely egy vállalkozás által egyoldalúan meghatározott többletköltséget hatósági előírásként, „kötelező állami teherként”, vagy kormányzati megállapodás következményeként tüntet fel. Szerintük a tisztességes piaci működés alapkövetelménye, hogy a fogyasztók által fizetendő díjak jogalapja világos, egyértelmű és ellenőrizhető módon kerüljön bemutatásra. Nagy Márton minisztériuma azt írta: felszólítják a kereskedőt, hogy az érintett díjtétel alkalmazását szüntesse meg, és a magyar fogyasztók számára adott tájékoztatását tegye egyértelművé, különös tekintettel arra, hogy a díj ne kelthesse azt a látszatot, mintha annak beszedése állami felhatalmazás vagy kormányzati megállapodás alapján történne. Álláspontjuk szerint az Alibaba által alkalmazott díj felveti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanúját, ezért a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság haladéktalanul vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy a fogyasztók előzetes tájékoztatása megfelel-e a jogszabályi követelményeknek, illetve hogy a közzétett információk nem minősülnek-e megtévesztőnek. A számlázási és díjfeltüntetési gyakorlat jogszerűségének ellenőrzése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is megkezdi a szükséges vizsgálatokat annak tisztázására, hogy az alkalmazott díjtételek kezelése és feltüntetése összhangban áll-e a vonatkozó előírásokkal. A közlemény arra hivatkozik, hogy a magyar kormány következetes célja, hogy a fogyasztók védelme érdekében a piacon kiegyensúlyozott, tisztességes versenyfeltételek érvényesüljenek a hazai és a külföldi szereplők között egyaránt, s ezáltal a jogkövető vállalkozások ne kerüljenek versenyhátrányba, a fogyasztók pedig átlátható, ellenőrizhető információk alapján hozhassanak döntést. A magyar kormány – írták – „az adóalanyok körének rendezésével” az egyenlő versenyfeltételeket erősítette. A tárca szerint nem elfogadható, hogy bármely piaci szereplő ezt a fogyasztók felé „állami pótdíjként” kommunikálja, vagy kormányzati megállapodásra hivatkozva jelenítse meg.

Share this post: