Nagy Márton szerint ezért jó, ha kevesebb nagy bank van
2026-02-24 - 09:44
Egy kis közgazdaságtan: ha kevesebb nagy bank van, akkor a bankrendszer hatékonyabb (mérethatékonyabb), azaz olcsóbban működik – írta Nagy Márton kedden Facebook-oldalán. A nemzetgazdasági miniszter szerint „ez lejjebb hozza a pénzügyi termékek árát, és így nagyobb versenyt generál”. Erre nemzetközi példák is rendelkezésre állnak, úgy, mint Svédország vagy Ausztria, ahol kevesebb mint öt nagy bank működik – fogalmazott a miniszter. Az ötödik hely még kiadó Nagy Márton múlt héten írt arról először, hogy szerinte a bankok „túl drágák és túl sokan vannak”, ezért öt nagy bank maradhat. A miniszter hétfőn a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett konferencián tartott előadásában azt is elmondta, hogy melyek ezek. Mint közölte: Az OTP, az MBH Bank, a K&H és az UniCredit mellett az »ötödik hely jelenleg kiadó«.