Négy éve olimpiai bronzérmet nyert, most a negyeddöntőben kiesett a magyar vegyes váltó
2026-02-10 - 11:56
A magyarok négy éve ugyan bronzérmet nyertek ebben a számban, csakhogy azóta nagyot fordult a világ, az akkori csapatból az olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang már kínai színekben versenyez – utóbbi Milánóban is rajthoz állt –, az Európa-bajnok Jászapáti Petra térdszalag-szakadása miatt lemaradt a mostani játékokról, Kónya Zsófia pedig nem jutott ki. Ennek fényében az új csapattól már az is szép teljesítmény lett volna, ha a negyeddöntőből továbbjut. Erre viszonylag kevés esély volt egy olyan futamból, melyben az aranyesélyes holland és olasz négyes is szerepelt, valamint a lengyel kvartett. Végi rögtön az első futása során lemaradt a másik három csapatról. Az olaszok és a hollandok a lengyeleket is leszakították, s bár a magyarok a 2000 méteres táv végén közelítettek a harmadik helyhez, előzési pozícióba végül már nem kerültek, így negyedikként kiestek. (MTI) Kapcsolódó Moon Wonjun futamharmadik lett, de negyeddöntőbe jutott 1000 méteren A magyar színekben induló rövid pályás gyorskorcsolyázó folytathatja.