Négy éve a kínai állam kémkedett utána, majd visszavonult, most olimpiát nyert
2026-02-19 - 23:04
Alysa Liu nevét már a legutóbbi, pekingi olimpián is felkapta a sajtó, az akkor 16 éves sportoló után ugyanis a kínai állam kémkedett. Nem véletlenül, édesapja, Arthur Liu ugyanis 1990-ben éppen Kínából szökött az Egyesült Államokba. A család ezt eltitkolta a sportoló elől, így csak azt követően szerzett róla tudomást, hogy az olimpián a hetedik helyen végzett. Miután a 2022-es montpellier-i világbajnokságon bronzérmet szerzett, bejelentette a visszavonulását, mondván, elégedett a karrierjével, elérte céljait, és szeretne továbblépni, hiszen addig életét annyira kitöltötte a korcsolyázás, hogy nem tudott mással foglalkozni. Sarah Hughes nyomában 2024. március 1-jén aztán egy videót tett közzé az Instagramján, amelyben jelezte, visszatérne a jégre. Ez annyira jól sikerült, hogy ugyan tavaly és idén csupán ezüstérmes lett az amerikai bajnokságon, de 2025-ben megnyerte a bostoni vébét, idén pedig csapatban, majd egyéniben is olimpiai bajnok lett. Ez 2002 óta az első olimpiai aranyérem a női versenyben, amelyet amerikai sportoló szerzett meg: Salt Lake Cityben Sarah Hughes állt a dobogó tetején. A csütörtöki verseny második helyén a háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes Szakamoto Kaori végzett, míg a harmadik honfitársa, a rövidprogram legjobbja, a 17 éves Nakai Ami lett. Téli olimpia, műkorcsolya, nők 1. Alysa Liu (Egyesült Államok) 226,79 pont 2. Szakamoto Kaori (Japán) 224,90 3. Nakai Ami (Japán) 219,16 Kapcsolódó Csalást emleget egy orosz lap, amiért a magyar műkorcsolyapáros lemaradt az olimpiai dobogóról Az orosz lapvélemények szerint a pontozók nem voltak kegyesek a magyar párossal.