Munkásokat és tengerészeket öltek halomra a szovjetek

2026-03-01 - 07:14

Az 1917-es bolsevik forradalmat követő polgárháborús időszak a végletekig próbára tette az első világháborúban már egyébként is kizsigerelt orosz lakosság tűrőképességét. A legális kereskedelem megszűnt, elrendelték a kötelező terménybeszolgáltatást, megállapították a fejadagokat, és bevezették a jegyrendszert. A falvakat fegyveres rekviráló osztagok járták, a munkások fizetésüket is természetben kapták, a hadikommunizmusnak nevezett begyűjtési és elosztási rendszer ellen a munkások és a parasztok egyaránt lázadoztak. A városokban elharapóztak a sztrájkok, vidéken felkelések robbantak ki, egyre többen adták vissza a párttagkönyvüket, és sokan a leszerelt vöröskatonák közül is az elégedetlenkedők mellé álltak. Bolsevikellenes forradalom fenyegetett Olaj volt a tűzre, hogy 1921. január 22-én elrendelték a munkások addig is ínséges kenyérfejadagjának harmadával való csökkentését, erre újabb sztrájkhullám söpört végig az országon. A sztrájkolók élén néhány nagy petrográdi gyár munkásai jártak, akik a kenyérgondjaik megoldása mellett a munkás-önigazgatás komolyan vételét követelték. Mivel a város helyőrségéből sokan rokonszenveztek a sztrájkoló munkásokkal, vidékről rendeltek fel katonaságot, rendkívüli állapotot hirdettek, kijárási tilalmat vezettek be, és megkezdték a sztrájkolók elbocsátását, amely kenyérfejadagjaik teljes megvonásával járt. Mindez nem segített. TASS / AFP Orosz munkások tüntetnek a Mars mezőn (Marsovo Polye) Petrográdban az októberi orosz forradalom idején. A forradalom központjában újabb forradalom veszélye fenyegetett, ezúttal azonban a hatalmon lévő bolsevikok ellen. Ettől tartva a város vezetése végül meghátrált. Február 27-én teljesítették a munkások legfontosabb követeléseit, felemelték a fejadagokat, és különvonatokat bocsátottak rendelkezésükre, hogy vidékre induljanak élelemért. A petrográdi sztrájkhullám ezt követően elült, március elejétől ismét termeltek a gyárak. Lázadás a kikötőben Más irányt vettek viszont az események a Petrográd tengeri bejáratát védő Kronstadton, amely az orosz haditengerészet balti flottájának a legfontosabb támaszpontja volt, a városban a civil lakosság mellett több ezer katona – döntően tengerész – tartózkodott. A petrográdi történések hatására február közepére a feszültség az erődvárosban és az ott állomásozó hajókon is forrpontig hevült, az 1917-es hagyományokat követve az elégedetlenség élére három sorhajó, a Petropavlovszk, a Szevasztopol és a Reszpublika matrózai álltak. Február 28-án elfogadott határozatukban kifejezték bizalmatlanságukat a diktatórikus jelleget öltő bolsevik rendszerrel szemben, és a szovjetek azonnali újraválasztását, valamint a közvetlen demokrácia intézményrendszerének a bevezetését követelték. Követeléseik között szerepelt továbbá a politikai foglyok szabadon bocsátása, a koncentrációs táborokba zártak ügyeinek kivizsgálása, a gyülekezési jog, valamint a szólás- és sajtószabadság biztosítása mindenki számára, beleértve az anarchistákat és a baloldali szocialistákat is. Néhány órán belül létrehozták az Ideiglenes Forradalmi Bizottságot, kezükbe vették a város irányítását, és a helyi bolsevik vezetőket letartóztatták. A kronstadti lázadók február végi határozataikkal és intézkedéseikkel átlépték a Rubicont, ahonnan már nem volt visszaút. Véres ostrom és kegyetlen megtorlás A petrográdi szovjet március 4-én a megmozdulásukat ellenforradalmi összeesküvésnek nyilvánította, és parancsot adott a lázadás fegyveres erővel történő elfojtására. A március 5-én induló hadműveletet Kamenyev és a szovjet-orosz hadsereg két leendő marsallja, Vorosilov és Tuhacsevszkij irányította. Nem volt könnyű dolguk. A kronstadti erődöt több ezer tengerész és 2–3 ezer civil védte fegyverrel a kezében, továbbá több mint 200 ágyú és löveg az erőd falain és a hadihajókon. A támadók az öböl jegén közeledtek fehér köpenyekbe burkolódzva. Az első vonalban a tisztiiskolások haladtak, mögöttük a Vörös Hadsereg sorkatonái és végül a Cseka géppuskásai. Fine Art Images / Heritage Images / Getty Images Propagandaplakát kulákkal 1921-ből, a felirat: Mit érdekelnek engem az éhezők? Utóbbiaknak az volt a feladatuk, hogy az esetleges visszavonulást vagy meghátrálást megakadályozzák. A gyalogsági támadás ennek ellenére nem vezetett eredményre, a következő napokban ezért szárazföldi tüzérséggel lőtték és repülőgépekről bombázták a várost. Közben a védők élelmiszer- és lőszerkészlete egyre fogyott. Az ostrom ennek ellenére március közepéig tartott, a felkelők utolsó egységei március 18-án adták meg magukat – heves kézitusa után. Kronstadt ostroma a polgárháború legvéresebb ütközeteivel vetekedett. Az utcákon matrózok és munkások holttesteinek százai hevertek. Aki tudott – mintegy nyolcezer katona, civil, nő és gyermek – a jégen át Finnországba menekült, ahol táborokba zárták őket, ellátásukról hónapokon át a Vöröskereszt gondoskodott. Azokat, akiket elfogtak, egy sarkkörön túli koncentrációs táborba toloncoltak, több százat azonban agyonlőttek közülük. Emléküket a „létező szocializmus” gyakorlatából kiábrándult nyugat-európai újbaloldal ideológusai emelték ki a feledés homályából az 1960-as években. A History Magazin 24.hu-n megjelent legizgalmasabb cikkei a közelmúltból: Ő terjesztette el a „sötét zsaruk” konteót Ezért végezték ki Béri Balogh Ádámot 23-szor lőtték meg, mégis túlélte a legendás bankrabló Ezek voltak a kivégzett magyar kormányfő utolsó szavai