Molnár Attila világbajnoki hatodik 400 méteren
2026-03-21 - 17:51
Molnár Attila hatodik helyen végzett a lengyelországi Torunban rendezett fedettpályás atlétikai világbajnokság 400 méteres versenyében. A magyar sprinter a saját futamában a második helyen végzett, de a második futamból négyes is jobb időt futottak nála. Nagy tervekkel érkezett Torunba A verseny előtt a Nemzeti Sportnak elég konkrét célt fogalmazott meg Molnár. Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni! Ezt a legnagyobb alázattal jelentem ki, nem pedig nagyképűségből. A legnagyobb pozitívuma, hogy új csoporttal készültem fel erre a szezonra, ami szemléletváltást is hozott magával. Elkezdtem élvezni az edzéseket, amik közül néhány több kihívást is tartogat, mint bizonyos versenyek. A fedett pálya csak a fele az első közös évnek, nagyon várom, hová vezethet az utunk” – mondta. Út a döntőbe Az ősz óta Femke Bolékkal, a svájci Laurent Meuwly irányításával készülő, február elején 45.01 másodperces Európa-csúcsot repesztő magyar klasszis kicsit bosszús volt az előfutamát követően, ugyanis edzőtársa, Tomas Horak az utolsó métereken meglepte őt. Az elődöntőben aztán visszavágott neki, 45.81-es idővel megnyerte a futamát és bejutott a döntőbe – összességében öten futottak nála jobb időt. Az új felkészülési módszer nagyon más. Most nem éreztem savasodást, tudtam volna még futni. Nem kell regenerálódnom, vagyis kell, csak nem annyit. Most nem a nulláról építem fel magam, hanem ami eddig a maximum volt, az most a minimum – mondta az elődöntők után az M4-nek, és kicsit bosszankodott az új lebonyolítási rendszer miatt, ugyanis a fináléba jutott nyolc sprinter két futamban versenyzett és majd az összesített eredmény alapján lesz meg a végső győztes. A döntőben Molnár az első futamba kapott besorolást, ahol a hatos pályát kapta meg. Az M4 közvetítésében elhangzott, hogy a combhajlítójával bajlódott, így nem volt tökéletes állapotban. Chris Robinson indult a mellette lévő sávban, az amerikai pedig nagyon jól kapta el a rajtot és a táv első felét is megnyomta, be tudott sorolni az első helyre. Molnár hatalmasat hajrázott, de nem tudta beelőzni Robinsont, aki 45.55-tel nyerte a futamot, a magyar sprinter 45.71-gyel zárt. Az első futam indulói ezek után babzsákfotelokról követték az eseményeket. Khaleb McRae egészen brutális első 200-at produkált, úgy tűnt, hogy Christopher Morales Williams nem tudja tartani vele a tempót, de az amerikai elfáradt a végére, Morales Williams pedig 44.76-ot repesztett, ami világbajnoki rekord. Az első futamot behúzó Richardson is lemaradt a dobogóról, mert Jereem Richards is jobbat futott nála. Molnár végül a hatodik helyen zárt. Kapcsolódó Molnár Attila: Nem szeretek hazudni, magamnak végképp nem Márciusban két hét alatt a magyar atlétika két sporttörténelmi sikerében vállalt főszerepet – ráadásul egy klasszikus futószámban. Cenzúra nélküli interjú az egyéni Európa-bajnok és váltó világbajnoki bronzérmes Molnár Attilával.