Miután a NATO-országok nemet mondtak Trumpnak, már nincs is szüksége rájuk Irán ellen
2026-03-17 - 19:21
Nem kíván részt venni az Egyesült Államok legtöbb NATO-szövetségese az iráni katonai műveletekben – közölte a Reuters. Erről maga Donald Trump amerikai elnök beszélt kedden az Ovális Irodában, ahol a döntést „nagyon ostoba hibának” nevezte. Mindenki egyetért velünk, de nem akarnak segíteni. És nekünk, az Egyesült Államoknak ezt észben kell tartanunk, mert elég megdöbbentőnek tartjuk — fogalmazott az elnök, aki kérdésre elmondta: nem tervez megtorlást a szövetségesekkel szemben, „jelenleg ilyesmi nincs tervben”. A NATO-szövetségesek nemet mondtak, de akad rajtuk kívül is jelentkező Trump a napokban arra szólította fel a szövetségeseit, hogy segítsenek felügyelni a Hormuzi-szorost, amelyen a világ olajszállításának mintegy egy ötöde halad át. Mindezt azután tette, hogy az Irán elleni amerikai-izraeli támadásokra reagálva Teherán drónokkal, rakétákkal és tengeri aknákkal válaszolva, gyakorlatilag lezárta a tankhajók előtt a hajózási útvonalat. Több amerikai szövetséges hétfőn közölte: egyelőre nem tervez hajókat küldeni a szoros felszabadítására, ezzel gyakorlatilag elutasítva Trump katonai támogatásra vonatkozó kérését. Mivel ilyen nagy katonai sikereket értünk el, már nincs szükségünk, és nem is kívánjuk a NATO-országok segítségét — SOHA NEM IS VOLT! – írta Trump kedden Truth Social nevű közösségi oldalán. Ha a NATO-tagországokon nem is vennének részt a műveletekben, akad olyan ország, amely talán igen: az Egyesült Arab Emírségek egyik tisztviselője szerint egyelőre folynak a tárgyalások arról, hogy segítenének a Hormuzi-szoros biztosításában, hivatalos megegyezés azonban még nem született az Egyesült Államokkal. Mindannyiunk felelőssége biztosítani a kereskedelem és az energia szabad áramlását – mondta korábban Anwar Gargash, az ország elnökének diplomáciai tanácsadója.