TheHungaryTime

Miló Viki haragszik Kasza Tibire: el is árulta, miért

2026-03-17 - 14:41

Miló Viki is élőben nézte A Nagy Duett legutóbbi élő adását a TV2 stúdiójában. A helyszínen a Blikk készített interjút az ökölvívóval, aki egyebek mellett arról is beszélt, hogy bár nagyon vágyik a szerelemre, egyelőre nem nyitott arra, hogy férfiakkal ismerkedjen – a pszichológusával ugyanis továbbra is komolyan foglalkoznak a traumája feldolgozásával, ami a Házasság első látásra című műsor forgatása alatt tört benne felszínre. Ez egy nagyon fájdalmas és egy nagyon hosszú folyamat lesz, már látszik. Időre-időre megindulok fölfelé, és aztán óriásiakat zuhanok. Úgyhogy még nem tudom, hogy mikor lesz újra az életemben olyan pillanat, amikor egy férfi betoppanhat. Nem tudom, hogy képes leszek-e rá egyáltalán – mondja Miló, aki szerelem nélkül is igyekszik teljes életet élni. Mindennapjai boldogan telnek a kutyái és a barátai társaságában, akik nagyon sokat segítenek neki. Noha A Házasság első látásra nem volt jó élmény a számára, azt mondja, szívesen visszatérne a képernyőre, például A Nagy Duett versenyzőjeként. Szoktam énekelni a kocsiban. Másfél óra körülbelül reggel, hogy beérjek Budapestre dolgozni, és eközben mindig nagy hangerővel megy a zene és énekelek. Mindent szeretek, de főként a magyar számokat imádom. Azt is tudja, kivel vágna neki szívesen a showműsornak – ha az illető nem épp a zsűriben ülne. Elárulok egy titkot. Amikor korábban a Szerencsekerékben voltam, akkor Kasza Tibi ígéretet tett az adásban nekem, hogy A Nagy Duettben a partnere leszek, ő elintézi. És nagyon haragszom rá, mert még nem intézte el – osztotta meg a portállal a sportoló. Nemrég visszatért az életébe az exe Miló Viki a múlt héten árulta el, hogy nyolc év után újra felbukkant az életében a volt párja, aki nagyon figyelmes volt vele, emlékezett például arra, hogy Valentin-napon nem virágot, hanem csokoládét szeret kapni. Elmondása szerint annak idején minden tökéletes volt a kapcsolatukban, az összeköltözésig azonban nem jutottak el, és nem a férfi miatt. Kapcsolódó Nyolc év után bukkant fel újra Miló Viki életében egy exe A bokszoló elmondása szerint a férfi arra is emlékezett, hogy Valentin-napra nem virágot szeret kapni, hanem csokoládét.

Share this post: