Megismételték Trianont, de még durvábban
2026-02-10 - 03:16
Hazánk, miután a térség államai közül a legtovább maradt a náci Németország oldalán, nem sok jót várhatott a második világháborút lezáró békeszerződéstől: a trianoni utódállamok „háborús teljesítményével” szemben nem tudtunk megfelelő érdemeket felmutatni. Ettől függetlenül mégis élt a remény, hogy a határvonalak megvonása tekintetében Magyarország talán igazságosabb elbánásban részesülhet, mint 1920-ban, Trianonban – írja a Rubicon.hu. Nem így történt. Az 1947. február 10-én, Gyöngyösi János külügyminiszter által aláírt békeszerződés értelmében Magyarország határait az 1937. december 31-iei, tehát a revízió előtti állapotok szerint húzták meg, ezzel visszatértek a trianoni határok. Sőt, újabb területi veszteséget kellett elszenvedni: Csehszlovákia három Pozsony közelében fekvő faluval – Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsún – gyarapodott, hogy védhető hídfőt biztosíthasson a város számára. A Párizsban kelt dokumentum ráadásul az 1920-as békeszerződéssel ellentétben – az alapvető emberi jogi formulán túl – nem fogalmazott meg kisebbségvédelmi rendelkezéseket, vagyis az elszakított magyarokat az adott állam jóindulatára utalta. Emellett 300 millió dollár jóvátétel megfizetésére kötelezte az országot, ebből 200 millió a Szovjetuniót, 70 millió Jugoszláviát, 30 millió pedig a csehszlovák államot illette meg. Egyetlen ponton bizonyult enyhébbnek a trianoni diktátumnál: ez paradox módon éppen a hadsereg volt, melynek létszámát a nagyhatalmak 70 000 főben szabták meg, engedélyezték a nehézfegyverzet és a légierő fenntartását, atomfegyverek birtoklását és fejlesztését azonban szigorúan megtiltották. Trianon 100. évfordulóján Trianon100 aloldal jelent meg a 24.hu-n, ide kattintva nyithatja meg, illetve alább válogathat egyéb, Trianon témájú cikkeink között: Félmillió magyar menekült otthonról haza; Trianon: ezért „kellett” Magyarországot feldarabolni; Száz éve lett öngyilkos Magyarország, hogy elkerülje a halálát; Trianon: így vajon egyben maradhatott volna Magyarország?