Megfigyelték, amint fekete lyukká változik egy csillag
2026-02-13 - 12:47
Megfigyelték, amint egy távoli csillag fekete lyukká alakul. A csillagászok szerint felfedezésük megváltoztat egy hosszú ideje fenálló elképzelést ezen égitestek képződésével kapcsolatban. A Földtől mintegy 2,5 millió fényévre található, M31-2014-DS1 jelű objektum az Androméda-galaxis egyik legfényesebb csillagának számított, azonban 2023-ra között eltűnt. A Columbia Egyetem kutatói új tanulmányukban amellett érvelnek, ennek oka, hogy fekete lyukká változott. Ez azért is különösen érdekes, mert az M31-2014-DS1 csupán 13-szor volt nagyobb a Napnál, az ilyen méretű csillagokat pedig sokáig nem tartották potenciálisan feketelyuk-képző égitesteknek. Ez a megfigyelés felülírja azt a nézetet, miszerint csak a hatalmas méretű csillagokból képződhetnek fekete lyukak. Egyúttal azt is jelenti, hogy sokkal több fekete lyuk lehet az univerzumban, mint azt eddig gondoltuk – nyilatkozta Kishalay De csillagász, a tanulmány egyik szerzője a Space.com-nak. A szakértő és kollégái a NEOWISE űrtávcső megfigyelései között figyelt fel az M31-2014-DS1-ra. A csillag 2014 környékén hirtelen fényesedni kezdett, ám 2016-tól gyorsan halványult, végül 2023-ra teljesen eltűnt. A kutatók úgy vélik, mindössze néhány óra leforgása alatt fekete lyukká formálódott. További érdekességekért a világűrből tekintse meg allábbi cikkeinket is: Új részletek derültek ki a távoli űrben található Repülő Csészealjról A nappali égbolton is látható lesz ez a hamarosan bekövetkező, űrbéli robbanás Felfedezték a világegyetem egyik legnagyobb kozmikus struktúráját