TheHungaryTime

Megölte újszülöttjét egy anya Baranyában, a holttestet egy szeméttelepen találták meg

2026-03-20 - 13:51

Újszülöttjével végezhetett egy anya a Baranya vármegyei Somogyapátin, írja a bama.hu. A lap úgy tudja, hogy egy helyi, több gyerekes nő megszülte újszülött babáját, majd a feltételezés szerint végzett a csecsemővel. A bama.hu megkereste a rendőrséget, ahonnan az alábbi tájékoztatást kapták: Március 13-án érkezett bejelentés a rendőségre, amely szerint egy 35 éves somogyapáti nő három héttel korábban titokban megszülte gyermekét, a kisfiút egy plédbe csavarta, majd a csecsemő életét vesztette. A nő ezután a holttestet a kukába rakta, amelynek tartalma azóta a szeméttelepre került. A rendőrök az édesanyát előállították, emberölés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. Az ügyben az eljárást szakértők bevonásával folytatja a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Share this post: