TheHungaryTime

Majka a visszatérő Heti hetesről beszélt – az is kiderült, ki ül majd a balján

2026-03-19 - 10:11

Év elején terjedt el a hír, hogy az RTL a Heti hetes című, népszerű közéleti műsor feltámasztásán dolgozik, és a Blikk információi szerint Majka központi szerepet kap a produkcióban. Majka a minap egy díjátadón adott interjút a Femcafénak, melyben megerősítette a híreket. Most televíziózom, megint nekikezdünk egy új forgatásnak. Ugye, újraindul a Heti hetes és annak a castingját raktuk össze az elmúlt majdnem három hónapban, azzal elég sok meló volt, mire megtaláltuk azt a brigádot, akik ezt hűen tudják képviselni. Itt is jön az egyik fiatalember, aki majd nagyon szépen üldögél a bal kezemnél, és remélem, nem fogdossa a combomat az ő jobb kezével – mondta el az énekes, a Femcafe cikkéből pedig kiderül, hogy Hajós Andrásról beszélt. Mivel eddig hivatalos bejelentés nem érkezett a műsorral kapcsolatban, kérdéseket küldtünk az RTL-nek. Amint választ kapunk ,cikkünket frissítjük. Hajós András visszatér az RTL-hez Hajóst az elmúlt években a TV2 foglalkoztatta: egészen tavalyig például A Nagy Duettben zsűrizett, a csatorna azonban az idei évadra már nem hívta őt vissza. Korábban az RTL Klub Heti Hetes című műsorának gárdáját erősítette, annak egészen 2016-os megszűnéséig. Néhány éve Majka is a TV2-től ment át az RTL-hez, erről így nyilatkozott: Kapcsolódó Majka a csatornaváltásáról: Ha a jelenlegi élethelyzetemet és az ország helyzetét nézem, akkor ez a valaha volt egyik legjobb döntésem Hozzátette: mióta kijött a Csurran-cseppen című dala, ezt a TV2 is így gondolja.

Share this post: