Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök is meghalhatott a támadásokban
2026-03-01 - 16:04
A helyi sajtóértesülések szerint meghalt Mahmúd Ahmadinezsád, Irán volt elnöke a szombati katonai csapások során. A politikus nemzetközi szinten is hírhedt volt, miután Izrael „eltörléséről” beszélt és tagadta a holokausztot. Vasárnap több iráni médium is beszámolt Ahmadinezsád haláláról. Elsőként a ILNA hírügynökség közölte a hírt, ám később megváltoztatták a beszámolójukat, ugyanis egy névtelen forrásuk cáfolta, hogy az exelnök meghalt volna. A populista politikus nyolcéves elnöksége alatt meghatározó és rendkívül vitatott alakja volt az iráni politikának. Rendszeresen a nemzetközi figyelem középpontjába került: 2005-ös megválasztását követően néhány hónappal felháborodást váltott ki egy teheráni konferencián tett kijelentésével, amikor azt mondta, Izraelt „el kell törölni”, később a holokausztot „mítosznak” nevezte, és kulcsszerepet játszott egy 2006-os, „tudományosnak” nevezett konferencia megszervezésében is, amely látszólag a holokausztot vizsgálta, ám számos bírálat szerint valójában a népirtás tényének relativizálása volt a célja. 2024-ben nagy vihart kavart, hogy Ahmadinezsád a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) tartott előadást. (via The Guardian)