Magyar Péter párja pert nyert a kormánypárti bulvárlap ellen
2026-02-25 - 10:44
Újabb pert, ezúttal alperesként egy kormánypárti ellenlábasával szemben Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke szerdai bejegyzésében számolt be róla, hogy Csizi Péter – volt szociális ügyekért felelős helyettes-államtitkár és korábbi pécsi országgyűlési képviselő – azért perelte be őt, mert Magyar Péter azt állította a nyilvánosságban, hogy köze van a pécsi Volvo-botrányhoz és a „pécsiek pénzének eltűnéséhez”. Magyar azt írja, a bíróság neki adott igazat. Magyarhoz hasonlóan pert nyert barátnője is, ő a Bors ellen, amit a nő azért perelt be, mert sérelmezte, hogy a kormánypárti lap megsértette a képmásához való jogát. Magyar posztjában ezt úgy konkretizálja, hogy a Bors „10 évre visszamenően lehozta a nyaralásain készült fényképeket és össze-vissza hazudoztak.” A Borsnak bocsánatot kell tőle kérnie, valamint több mint kétmillió forintot is meg kell fizetnie. Ugyanez történt korábban a Hír TV-vel is – zárta bejegyzését Magyar Péter.