Magyar Péter: Holnaptól megszólalnak a gödi Samsung gyár érintettjei
2026-02-25 - 19:03
Cikkünk frissül... Újabb részletek nyilvánosságra hozatalát ígérte a gödi akkumulátorgyár ügyében Magyar Péter az országjárása salgótarjáni állomásán. A Tisza Párt elnöke arról beszélt, hogy az elkövetkező napokban közvetlen, érintett tanúk számolnak majd be a gyár működésével kapcsolatos tapasztalataikról, miszerint a cégvezetők és a politikusok pontosan tudták, hogy milyen veszélyes a munka, mégsem tettek semmit. A politikus szerdán tett közzé egy képet a Facebook-oldalán a Samsung gyárról „coming soon”, azaz „hamarosan” felirattal, de akkor nem részletezte, hogy mi következik. Salgótarjánban azonban kijelentette, hogy a csütörtöktől megszólaló tanúk a gödi Samsung SDI-gyár működéséről, valamint a munkakörülményekről és az egészségvédelmi intézkedésekről osztanak meg információkat. A politikus úgy fogalmazott, hogy a beszámolókat nyilvánosságra hozatalát több napon keresztül, addig folytatják ezt, amíg – állítása szerint – a politikai és jogi felelősök nem vállalják a következményeket. Beszédében ismét bírálta a kormányzati szereplőket, és név szerint említette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is. Robbanás a gyárban Magyar egy héttel ezelőtt olyan videót tett közzé, amely állítása szerint a gödi Samsung-gyárban történt 2018-as robbanást mutatja egy légtechnikai berendezésnél. A felvételt Orbán Viktor korábbi nyilatkozata után osztotta meg: a miniszterelnök a Telex kérdésére „kamu ügynek” nevezte a gödi gyárral kapcsolatos botrányt. Magyar Péter azt kérdezi, pontosan mire gondol a kormányfő „kamu” alatt, és felsorolja azokat a problémákat, amelyekről állítása szerint dolgozók és érintettek számoltak be: munkavédelmi hiányosságok, rosszul működő elszívórendszerek, a rákkeltő és magzatkárosító anyagok nem megfelelő kezelése, kifogásolt szűrőrendszer, egészség- és környezetkárosító kibocsátások. Azt is állítja, hogy minderről a kormány tudott, mégis jelentős állami támogatást adott a gyárnak. Az ellenzéki politikus azt írta, hogy ő csapata tömegesen kap bejelentéseket, képeket és videókat, amelyek a gyárban tapasztalt állapotokat dokumentálják.