Magyar Péter: Göd lehet a Fidesz Bős-Nagymarosa
2026-02-10 - 13:26
A Fidesz új neve Fideath. Volt az a pénz, amiért nem tudtak nemet mondani a magyarok mérgezésére. A kormánypárt „halálos átkeresztelése” mellett maradt Magyar Péter még azt követően is, hogy Szijjártó Péter közölte: feljelenti, amiért azt állította róla, hogy mindent tudott a gödi Samsung SDI gyárban történt mérgezésekről, szennyezésről. A Tisza Párt elnöke közösségi oldalán egy videóban tényként közölte, hogy az akkumulátorgyárnál történtekkel az Orbán-kormány közvetlenül veszélyeztette az üzemben dolgozó 7500 munkás, és a környéken élő több tízezer ember egészségét. Szerinte a gödi szennyezés, mérgezés lehet a Fidesz Bős-Nagymarosa, azzal a különbséggel, hogy ebben az ügyben nemcsak súlyos környezetkárosítás történt, a kormány tudtával működhetett úgy a Samsung-üzem, hogy Orbán Viktorék a titkosszolgálati jelentésekből pontosan tudtak a súlyos munkavédelmi és légszennyezési gondokról. (A bősi párhuzam arra utal, hogy annak idején komoly tiltakozás volt a beruházás ellen, amit végül a rendszerváltás idején állítottak le.) Magyar Péter a választások kapcsán azt írta: az Orbán-kormánynak mennie kell. „Először a politikai felelősség, aztán jöhet a büntetőjogi.” Szijjártó Péter: orbitális hazugság A 24.hu-nak a külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: már megtette a feljelentést Magyar Péter ellen nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból elkövetett rágalmazás miatt. Szijjártó Péter a Telexet is feljelentette, mivel a portál cikke alapján vádolta Magyar Péter azzal, hogy tudottkörnyezetszennyezésről, mégis kijárta a környezetvédelmi engedélyeket a gödi gyárnak. Ez egy orbitális hazugság, és ezt kikérem magamnak. Azt mondta: a hatóságok dolga, hogy minden, Magyarországon működő gyárnál érvényt szerezzenek a szabályoknak. Nemcsak ebben az esetben, de soha nincsen olyan helyzet, amiről a Telex ír, ilyen ügyekről nem tárgyalnak, nem lobbiznak. Szerinte épeszű ember nem gondolhatja róla, hogy egy környezetszennyező tevékenységért lobbizna öt kilométerre otthonától. Kapcsolódó Szijjártó az akkugyári botrányról a 24.hu-nak: Ez egy orbitális hazugság Bárki el tudja ép ésszel képzelni, hogy azért lobbiznék, hogy egy környezetet szennyező tevékenység legyen öt kilométerre az otthonomtól? – tette fel a kérdést a miniszter.