Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: Hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását!
2026-02-25 - 18:04
Egészen furcsa mondatokat mondott Orbán Viktor a Védelmi Tanács szerdai ülése után – jelentette ki Magyar Péter az országjárása balassagyarmati állomásán. Mint megírtuk, a miniszterelnök bejelentette, hogy katonákat telepítenek a kiemelt energetikai létesítmények közelébe, mert állítása szerint a politikai okokból leállított olajszállítás után „Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében”. Magyar Péter most felidézte, ő már hónapokkal ezelőtt arra figyelmeztette a kormányfőt: nehogy véletlenül a nagy rettegésben hamis zászlós műveleteket csináljanak. Nehogy véletlenül berepüljön egy drón, nehogy véletlenül legyen egy önmerénylet a nagy rettegésben. A Tisza elnöke úgy folytatta: „a hatalmat át lehet adni demokratikus módon még akkor is, ha valakinek a 16 éves miniszterelnöki pályája nem aranybetűkkel fog bekerülni a magyar történelemkönyvekbe”, ha pedig másképp gondolja, akkor el lehet tűnni a történelem süllyesztőjében. Én azt kérem miniszterelnök úrtól, hogy hagyja abba a saját népe lelki terrorizálását, a fenyegetést, a magyar-magyar ellen uszítást, és ne gondolkodjon az orosz szolgálatokhoz köthető megoldásokban, tette hozzá Magyar, és arra is felszólította Orbán Viktort, hogy a választásig hátralévő 46 napban igyekezzen kormányozni, majd „a vereséget tisztességgel elfogadni és a hatalmat visszaadni a magyar népnek, ahova tartozik”. Rácz András nettó hazugságnak tartja Orbán kijelentéseit Rácz András biztonságpolitikai szakértő szerint nincs valós alapja annak a feltételezésnek, hogy Ukrajna katonai vagy szabotázsakciót tervezne Magyarország ellen, ezért túlzónak tartja a kormány idevágó kijelentéseit, mert ha Magyarországot tényleges külső fenyegetés érné, a kormánynak elsőként a NATO Washingtoni Szerződésének 4. cikkelye szerinti konzultációt kellene kezdeményeznie. Úgy véli, a riogatás „nettó hazugság”, és egy esetleges jövőbeli incidens elkövetője biztosan nem Ukrajna lenne. Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter szintén eltúlzottnak tartja a kormány állításait, és nem tartja reálisnak, hogy Ukrajna konfliktust nyitna egy NATO‐tagállammal. Szerinte a háttérben akár hamis zászlós akció lehetőségének kommunikációja is meghúzódhat, miközben az olajvezeték problémáit sokkal inkább orosz támadások és az ukrán energiarendszer állapota magyarázza.