Magyar Péter: A visszajelzések alapján többen leszünk, mint a rendszerváltás óta valaha
2026-02-18 - 12:54
Egy nap alatt rekordszámú visszajelzés érkezett a március 15-i rendszerváltó Nemzeti Menetre! Többen leszünk, mint az 1989-es rendszerváltás óta valaha – így kezdi friss Facebook-posztját Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke a bejegyzésében feladatot adott a Tisza Szigetek tagjainak, akiket arra kért – azon túl, hogy osszák meg minél több emberrel az esemény linkjét –, hogy a Telekocsi mozgalommal karöltve kezdjék el szervezni a budapesti utazást. Mint fogalmazott: „a szabadság nem mindig magától értetődő, vannak idők, amikor meg kell küzdeni érte.” Magyar Péter és Orbán Viktor kedden szinte egyidőben jelentették be, hogy nagyszabású rendezvényt tartanak a fővárosban március 15-én. Bár korábban felmerült, hogy a kormánypárti Békemenetet későbbre halasztják – vagyis nem március 15-én tartanák meg –, de a kormányfő tegnap közölte, hogy a nemzeti ünnepen lesz a Békemenet. Helyszínt és egyéb részleteket még nem közölt, csak annyit jegyzett meg, hogy „a legnagyobb” lesz – tavaly ősszel is így emlegette az október 23-ai vonulást. Akkor is egy napon vonult a Békemenet és a tiszás Nemzeti Menet, amely után valóságos számháború tört ki annak kapcsán, hogy hol voltak többen. Kapcsolódó Március 15.: Mégis lesz Békemenet és vonulnak a tiszások is Szinte percre egyszerre hirdette meg a programot Magyar és Orbán