TheHungaryTime

Magyar Péter: A Tisza belső mérései az eddigi legnagyobb előnyt mutatják a Tisza javára

2026-03-17 - 12:21

A Tisza belső felmérései a korábbi Medián-kutatáshoz hasonlóan az eddigi legnagyobb előnyt mutatják a Tisza javára a Fidesszel szemben – jelentette ki Magyar Péter kedd délutáni Facebook-videójában. A Tisza elnöke szerint a Nemzeti Meneten legalább háromszor annyian voltak március 15-én, mint a Békemeneten. Orbán Viktor és a propagandája is már egyértelműen a vereségre készül – vélekedett Magyar, aki szerint ez látszik abból, hogy „felgyorsították a még megmaradt nemzeti vagyon kiárusítását”. Ezzel arra utalt, hogy a Belügyminisztérium után a Pénzügyminisztérium épületét is árulja az állam, mintegy 35 milliárd forintért. Ukrán zászlós provokáció A Tisza-kormány ezeket az eladásokat semmissé fogja nyilvánítani, és minden résztvevőt bíróság elé állít – közölte a pártelnök. Ezt követően az ukrán zászlós provokációról beszélt – a Tisza menetén ugyanis egy hirtelen felbukkant csoport ukrán zászlót feszített ki a tömegbe –, az akcióval kapcsolatban úgy fogalmazott: kiderült, hogy a bátor miniszterelnök kiskorú fiatalokkal intéztette a piszkos melót. Az ukrán zászlós fiatalok az akció előtt a budapesti Fidelitas-elnökével fotózkodtak és a kormányt támogató üzenetet posztoltak, így Magyar úgy véli: „megint kiderült, hogy könnyebb utolérni a hazug Orbán Viktort, mint a sánta kutyát”. Temus országjárás Magyar kitért Orbán Viktor, Kaposváron kezdődő országjárására is, ezt „temus országjárásnak” nevezte, és szerinte a Tisza gyűléseit próbálják másolni, és úgy véli, Orbán sokkal kevesebb ember előtt beszélt, mint ő ugyanott, néhány hete. A Tisza elnöke Toroczkai Lászlóról is szólt néhány mondatot, a Mi Hazánk elnöke szerinte azt a feladatot kapta Orbántól, hogy megpróbálja elbizonytalanítani a kormányváltást akarókat. Toroczkainak azt üzente, hogy a vele szemben megfogalmazott vádjaiból semmi sem igaz. A videó végén Magyar arra kért mindenkit, hogy senki ne üljön fel semmilyen provokációnak, és az aktivitás fokozását várja a támogatóitól.

Share this post: